Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.06.01.
Módosítva: 2023.06.01.

A legfontosabb kérdésre találhatták meg a választ Suhajda Szilárd halálával kapcsolatban

A hegymászó eddigi teljesítménye is csak a csodával magyarázható.

Oxigénhiány okozhatta palack nélkül az Everestnek nekivágó Suhajda Szilárd halálát, ugyanis a halálzónában, azaz nyolcezer méteres magasság felett már egyharmada a levegő oxigéntartalma.

Fotó: Facebook/Suhajda Szilárd

Dr. Farkas Kitti aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos a Mokkában elmondta, hogy az oxigénhiány kezdetben egy másnaposság tüneteit idézi, fejfájás, émelygés, gyengeség jelentkezik, majd, ahogy súlyosbodik a helyzet, úgy üti fel a fejét a koordinációs zavar, a tudatzavar, el is veszítheti az ember az eszméletét, és kómába eshet, végső soron meg is halhat.

Suhajda Szilárd tudatában volt mindennek, sőt, a mindössze 240 méterrel alacsonyabb K2-t sikeresen megmászta, így joggal vetődik fel a kérdés, ez az expedíciós hegymászóknál kicsi különbség okozta-e a bajt. A szakember szerint erről szó sincs, hiszen már a K2 teljesítése is egy hihetetlen dolog, ami szintén nem volt biztosra vehető, hogy sikerül.

 

8000 méternél, hogy valaki ezt oxigénpalack nélkül csinálja meg, az maga a csoda

 

– tette hozzá.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól