Létrehozva: 2023.06.02.

Kiderült, Dollyt már tavaly kizárta egy állatvédő szervezet

Az énekesnő sokáig volt tagja egy, a sztárok körében is népszerű állatvédő szervezetnek. Tavaly megszüntették a tagságát...

Dolly rendszeresen lépett fel a Felidae Hungary állatvédő egyesület jótékonysági és adománygyűjtő eseményein, mi több a posztok tanúsága szerint időnként maga juttatta célba az állatgyógyászati eszközöket és gyógyszereket. Ezért is meglepő az a durva állatkínzási botrány, amibe egykori menedzsere jóvoltából belekeveredett. A bajok egyébként nem most kezdődtek...

Dolly körül valami nagyon nem stimmel... Fotó: Nagy Zoltán

A napokban kialakult botrány után a Bors megkereste a fent említett szervezetet, hogy megtudják, hogyan viszonyulnak a híres tagjuk körül kialakult, finoman szólva is kellemetlen helyzethez. A válasz pedig amellett, hogy sokat sejtető, egyben meglepő is. Kiderült ugyanis, hogy Dollyt már tavaly novemberben kizárták a tagjaik közül. 

Dolly tavaly még aktívan részt vett a szervezet életében  Fotó: Facebook


„A Dollywood néven bejegyzett gyöngyösi kennel állatvédelmi ügyében az alábbi közleményt tesszük:

 Egyesületünk, a Felidae Hungary, Dolly (polgári nevén Penczi Mária Ilona) egyesületi tagságát 2022. november 2-án törölte.

 Egyesületünk, a sztár tagozatunkat is beleértve, a nevezett és környezete állattartási ügyeitől minden tekintetben elhatárolódik.  Nyilatkozni az üggyel kapcsolatban nem kívánunk, a hatóságoknak rendelkezésre állunk!

Üdvözlettel :

André Pfeiffenberger, Elnök” – állt a szervezet hivatalos közleményében. 

 A Dolly otthonából elhozott egyik kutya   Fotó: Állatmentő szolgálat Alapítvány

A Bors megpróbált utánajárni, hogy milyen előzmények vezettek Dolly kizárásához, de mivel mindennemű  információ kiszivárgása befolyásolhatja a jelenleg is folyamatban lévő nyomozást, nem kívántak bővebb információt adni az ügyben. Az énekesnő pedig a témával kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tette:

"Meghurcolták nevemet és a becsületemet! Az elmúlt időszakban megjelent sajtóközleményeket nagy megdöbbenéssel és még nagyobb fájdalommal hallottam. 75 évem alatt mindig is elkötelezett voltam az állatok iránt. Az elmúlt években számtalan olyan jótékonysági rendezvényen is felléptem, melyekből származó bevételt állatok megmentésére, állatvédő szervezetek, menhelyek támogatására fordítottak. 

Sem a nevem alatt bejegyzett kennelről, sem az ott tapasztalt áldatlan állapotokról nem volt tudomásom, így amikor ezekkel szembesültem, menedzseremmel a kapcsolatot megszakítottam. 

Emiatt valamennyi rám vonatkozó valótlan állítást visszautasítok és minden lehetséges jogi eszközzel fel kívánok lépni személyemet átíró, nevemet megtépázó közléssel szemben – írta az énekesnő. 

HŰHA

Nem csitulnak az indulatok: Dolly lemondta az összes fellépését a kutyás botrány miatt

Heves érzelmeket váltott ki Dolly botránya.

HŰHA

Nem csitulnak az indulatok: Dolly lemondta az összes fellépését a kutyás botrány miatt

Heves érzelmeket váltott ki Dolly botránya.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék