Létrehozva: 2023.06.03.

Alig takarta valami Tóth Andi bájait

Az éneklés után modellkarrierbe kezdett Tóth Andi.

Tóth Andi még áprilisban jelentette be a nyilvánosság előtt: felhagy az énekléssel, visszavonul. Most modellkarrierbe kezdett, egy berlini munka után Budapesten is fotózták a fiatal tehetséget. A fotózás során hol fehérneműben, hol anélkül pózolt, amelyről egy werkfilmet is feltett a közösségi oldalára.

Többen is tudni vélik a kommentelők közül, hogy Tóth Andi így akar visszavágni egykori kedvesének, Marics Petinek. Meg akarja mutatni neki, hogy mit is veszített. A ValMar énekesének azonban biztosan van jobb dolga, minthogy az exe Instagramját pörgesse. Marics Peti ugyanis állítólag már becsajozott, megtalálta a boldogságot Kovács Gyopár mellett.

A rajongók nem könnyen békélnek meg a helyzettel. Marics új klipjét is azért támadták, mert szerintük a dalt Andinak írta, őt kellett volna oltár elé vezetnie, de az énekesnő helyét gyorsan átvette Gyopár - ahogy az életben is.

"Ebben a klipben Gyopár Andi szerepét vette át! Peti ezt a számot még neki írta. Tök ciki, hogy most meg a másik szerelme veszi át, ugyanazzal a szöveggel. Inkább idegen lánnyal kellett volna. Vagy Petinek az érzelmek ennyire nem számítanak? Akkor az nagy baj..." - fogalmazott egy csalódott rajongó Peti fotója alatt, aki egyúttal egy kommentcunamit is beindított.

Ez a dal Andiról szól, mégis az új barátnő szerepel a klipben. Érdekes...

"Arról volt szó, hogy ezt Andinak írta Peti, most meg Gyopár van mellette. Hogy is van ez?" - írták, mások pedig azt is megjegyezték, hogy Gyopár megjelenése az új klipben ismét Andira hajaz, mintha ikrek lennének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"