Létrehozva: 2022.08.13.

Októberig ontja virágját a muskátli, ha így gondozod nyár végén

Bár lassan vége a nyárnak, a színpompás virágokról nem kell lemondanod: ha jól gondozod, a muskátliban egészen a fagyokig gyönyörködhetsz!

Megfelelő odafigyelés mellett a muskátli nem csupán egész nyáron, hanem ősszel is ontja a gyönyörű virágait – egészen addig, míg meg nem érkeznek a fagyok, és be nem kell vinni őket átteleltetni. Ha mindent jól csináltál tavasztól mostanáig, akkor már gyönyörű, fejlett növényeid vannak, amik dúsan hozzák a virágokat. Ahhoz azonban, hogy egészen október végéig virágozzon, kell egy kis extra gondoskodás a muskátlinak.

Fotó: Shutterstock

 

Ne hagyd abba a metszést

A bőséges virágzás titka, hogy az elnyílt virágokat mindig csípd le a muskátliról; ezt most is meg kell tenned. Nézd át naponta a töveket, az elhalt részeket éles metszőollóval vágd le, és tégy ugyanígy az elnyílt virágfejekkel is. Így újabb virágok hozására ösztönzöd a növényt.

Folytasd az öntözést

Remélhetőleg a nagy hőség már nem tér vissza, ám hiába enyhül valamelyest az idő, a muskátlit akkor is naponta egyszer meg kell locsolni. A legjobb, ha ezt a reggeli órákban teszed, hiszen napközben a cserép nagyon felforrósodik, ha ekkor öntözöl, a gyökerek sérülhetnek. Ha nagy a kánikula, akkor esténként is locsold meg őket.

Kapjanak rendszeresen tápoldatot

A muskátli igencsak tápanyagigényes növény, ezért meghálálja, ha hetente kap egy kis tápoldatos vizet – ettől csak nagyobb kedve lesz virágozni!

Most van itt az ideje a szaporításnak

Ha megszeretted a növényedet, vagy nem akarsz jövő tavasszal muskátlira költeni, akkor augusztusban van itt az ideje, hogy dugványozással szaporítsd. Ehhez vágj olyan hajtást a növényről, amin nincs virág. A hajtás aljáról szedd le a leveleket, csak egyet-kettőt hagyj meg, majd dugd perlit- és virágföld-keverékkel feltöltött balkonládába. Alaposan locsold be őket, majd takard le fóliával, hogy ne száradjanak ki a dugványok. Öt-hat hét alatt gyökeresednek be a növények; ekkor lehet őket átültetni tápanyagdús muskátliföldbe.

Kezdd felkészíteni a télre

Augusztus végén és szeptemberben már fel kell készíteni a növényt a téli álomra: vagyis csökkenteni kell a víz mennyiségét locsolásnál, és fel kell hagyni a tápoldatozással is.

 


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!