Létrehozva: 2022.11.25.

Hernádi Judit lányának élete fenekestül felfordult

Tarján Zsófi egy ideje már küzd a pluszkilókkal, s most már szeretné megnyerni a csatát ellenük.

Szerző Ripost

Hernádi Judit lánya komoly döntést hozott az életével kapcsolatban! Tarján Zsófi nem csinált titkot abból, hogy küzd a pluszkilókkal, a nyilvánosság előtt is többször beszélt a problémájáról. Most ismét úgy döntött, hogy diétázni kezd, az ezzel kapcsolatos sikerélményéről pedig a TikTok-oldalán számolt be.

Fotó: Instagram

Egy hete tolom a diétát, és most hétvégén egy ottalvós koncertre indulunk. Miskolcon, majd pedig Debrecenben lépünk fel. Ez lesz az első, igazán komoly kihívás a diétával kapcsolatban, mert két napra kell pakolnom kaját. Ezzel kapcsolatban is fogok majd videót csinálni!

 - számolt be eredményéről Zsófi.

 

Másoknak akart megfelelni

Korábban elkeseredetten számolt be az elmúlt évek küzdelmeiről, amiből szerencsére porfitálnia is sikerült. Már nem akar másoknak megfelelni. 

"Amikor vékony voltam, senki sem mondta, hogy jól nézek ki. Most viszont, valamennyien fölhozzák, hogy bezzeg 2018-ban mennyire sovány voltam. Fontos volt, hogy megfeleljek a külső elvárásoknak. Tanulság: sorry, de kicsit klisés lesz, viszont a tapasztalat beszél belőlem. Magadért dolgozz, és ne azért, hogy mások elismerjenek, vagy megdicsérjenek. Ez a te dolgod, ez a te feladatot. Én csesztem el, és nem lehet elvárni, hogy mások támogassanak egy olyan dologban, amihez nincs közük. De, ha mégis megtörténik, akkor az bónusz!" - jelentette ki az énekesnő.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin