RETRO RÁDIÓ

Két pici lányát hagyta hátra Zsolt, a szentlőrinci horrorbaleset egyik áldozata





Nem igazság - mondta elkeseredetten a gyászoló apa.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.27.
baleset meghalt sztráda

Szörnyű hajnalon van túl két baranyai család. Virrasztásra gyűlt össze Zsolt és Robertó családja az alig 80 lelket számláló Dinnyeberkin.

Az egyik autóból semmi sem maradt. Fotó: Police.hu

Hárman vesztették életüket a Szentlőrinc közelében történt balesetben péntek hajnalban. A 6-os főúton egy személygépkocsi áttért a szemközti sávba, és egy szemből érkező autónak csapódott. Az egyik járműben utazó, dinnyeberki Robertó és Zsolt, illetve a másik kocsi sofőrje is azonnal meghalt.

 A két fiatalember egy borzalmas közlekedési balesetben vesztette életét péntek hajnalban. A Bors elérte Imrét, Zsolt édesapját, aki könnyek között beszélt gyermekéről.

Szegény fiamnak még 30 év sem adatott meg a földön. Ez nem igazság.

Egy 12 és egy 8 éves kislányt hagyott hátra maga után. A gyerekek anyjával már nem élt együtt, de gondoskodott róluk. A halála előtt néhány órával is dolgozott, hogy mindent megadhasson a szeretteinek – mondta Imre, akit a lánya értesített telefonon a tragédiáról.

– Éppen a buszon utaztam, amikor felhívott, és elmondta, hogy egy nagyon rossz hírt kell közölnie. Zsolti, illetve a lányom barátja, Robertó együtt tartottak hazafelé Dinnyeberkire. Zsolti a munka után még elment a sógoraként szeretett cimborájához. 

Már egyik fiút sem ölelehetjük meg. Nagy vesztség ez a családunknak, most most a teljes rokonság tiszteletét teszi nálunk

– közölte a gyászoló férfi.

Imre még nem ismeri a baleset pontos részleteit, de az biztos, hogy addig nem nyugszik, amíg ki nem derül számára, hogy ki okozta a balesetet. Felelőtlenül senkit nem szeretne hibáztatni, bízik a hatósági vizsgálat korrrektségében. A nagyapa számára most az a legfontosabb, hogy az unokái mellett lehessen. Kötelességének érzi, hogy a fia gyermekeit anyagilag is támogassa.
Gyöngyi, Robertó barátnője egy érzelmes Facebook-posztban búcsúzott kedvesétől és testvérétől:

„Hiányozni fogtok, szeretlek benneteket”! – írta.

A másik autóban ülő, pécsi személy ugyancsak a helyszínen életét vesztette. 





 





Ezeket olvastad már?
Nyitrai Zsolt közölte az örömhírt: több száz rászoruló családnak segített az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ – Videó

Nyitrai Zsolt közölte az örömhírt: több száz rászoruló családnak segített az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ – Videó

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás