Létrehozva: 2023.01.31.

Tényleg ilyen helyen tölti a börtönbüntetését Galambos Lajcsi?

Három és fél év nagyon hosszú idő, amire Lajcsi nincs felkészülve lélekben.

Szerző LA

Galambos Lajos ugyan még nem kapta meg a behívóját, de azt pletykálják, hogy Lajcsi átmeneti otthona, Mocsától 170 kilométerre, Kecskeméten lesz. A helyi börtön közel sem egy négycsillagos hotel, még akkor sem, ha az elítéltek között „parkettásnak” nevezik. Ez azonban csupán szóbeszéd, hiszen a Bors kérdésére a Bv fotókat is küldött az intézményről, ami közel s távol nem erről árulkodik.

 

Lajcsit telefonon keresték meg, hogy megkérdezzék, milyen érzések kavarognak benne a három és fél évig tartó börtönbüntetése kapcsán. A zenész ugyanis ennyit kapott másodfokon, az ügyében évek óta folyó tárgyalássorozat végén.

Hogy a zenész mit szól a szóbeszédhez és milyen lelkiállapotban készül a börtönre? Arról a Bors holnapi lapszámában, illetve szerdán a borsonline.hu-n olvashatsz.

 

Szerző LA

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”