Létrehozva: 2023.02.06.

Sydney van den Bosch-sal hozták össze Kucsera Gábort

Csak kapkodjuk a fejünket, egyre több nőről írják a kommentelők, hogy a válófélben lévő Kucsera Gábor szeretője volt. Azt is többen állítják, hogy a TV2 népszerű vetélkedőjének modell háziasszonya, Sydney van den Bosch volt az egyik titkos párja.

Nem csitulnak a kedélyek Kucsera Gábor és Tápai Szabina körül, egymás után kerülnek elő állítólagos szeretők. Mint azt lapunk megírta: a sztáranyuka és az olimpikon tíz év és három közös gyermek után döntötték el, válnak. Házasságukról korábban a volt kézilabdázó azt mondta: folyamatos hullámvasút, amiben volt megcsalás is, ami fölött már nem akart többé szemet hunyni. 

Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet Kucsera Gábort összeboronálták Sidney von den Bosch-sal


Sydney van den Bosch és Kucsi szeretők voltak?

A család egyik barátja a válás bejelentése után a Borsnak arról beszélt, hogy a sztárapuka sosem volt a hűség mintaképe. Bármennyire meg akarta ő is menteni a több válságot is túlélő házasságot, hajtotta a vére. Amióta Tápai Szabina ledobta az atombombát, egyre több csontváz hullik ki a szekrényből. Többen tudni vélik, hogy az egykori sportoló kalandjai között volt egy hosszabb viszony is, amelyet nyilvánvalóan képtelen volt megemészteni egykori kézilabdázó felesége. Ez a hölgy egy ismert, ráadásul férjezett modell, akit sokan ismerhetnek a tévéből. 

Sidney és Kucsera a Farm VIP-ben
Fotó: TV2 Állítólag a Farm VIP forgatásán jött össze Sydney és Kucsi

Az egyik magyar celebekről szóló Facebook csoportban pedig tényként állítják, hogy ez a bizonyos tévés nem más, mint a Szerencsekerék háziasszonya.

A szerető Sydney van den Bosch volt. Ezt mindenki tudja, vele nagyon sokáig csalta Gabi Szabinát, Sydney nem akart tőle többet, mivel neki is párja volt és van

– írta az egyik posztoló.

A pletyka onnan indult, hogy a Farm VIP első évadában együtt szerepelt a gyönyörű modell és a háromgyerekes sztárapuka. Az viszont tény, hogy Sydney évek óta boldog házasságban él. Mindenesetre ebben a szappanoperában most senkinek nincsenek könnyű napjai…

 

Szabina is félreléphetett

Mi is írtunk arról, hogy a Bors TikTok videója alatt is megvádolták Kucserát. 

Egy barátnőmmel is megcsalta, amikor még a kisfia kétéves volt. Ez körülbelül nyolc évvel ezelőtt történt. Húszéves gyönyörű naiv lány, akinek nem volt veszíteni valója. Nem értettem egyet, de a Kucsi kezdeményezett. Nem szabad ítélkezni, ha az etalon híresség fel akarna szedni, tízből kilenc nő bele menne…

De állítólag nem csak Kucsera Gábornak, de Tápai Szabinának is van vaj a füle mögött. Őt egy kézilabdázóval hozták össze a kommentelők, akinek a hírek szerint a kapcsolata is ráment… 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult