Létrehozva: 2023.03.23.

Kiderült a titok! Németh Kristóf megtudta harmadik gyermekének nemét

Németh Kristóf a Ripostnak árulta el először, hogy kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt felesége.

Németh Kristóf és felesége március elején jelentették be, hogy hamarosan érkezik második, közös gyermekük. A színész 47 évesen is ugyanakkora örömmel készül az apaságra, mint kamasz fia Lóci születése előtt, vagy éppen négy éve, amikor még Leventét várták. Kristófék néhány napja megtartották azt a családi összejövetelt, melynek során megtudták, hogy Zita, kislányt, vagy kisfiút hord -e a szíve alatt. A gender party előkészületeiről és persze a „leleplezés” pillanatáról először a Ripostnak mesélt a boldog családfő.

Németh Kristóf alig várta, hogy kiderüljön születendő gyermekük neme Fotó: Forgács Bea

Zitával arra gondoltunk, hogy mi is úgy szeretnénk megtudni a születendő gyermekünk nemét, hogy ott vannak velünk a családtagjaink.

"Erre a bulira tökéletes helyszínéül szolgált a szentendrei házunk, ahol mindannyian összegyűlhettünk egy kellemes délutáni ünnepségre” – kezdte Kristóf

„Végül Zita egyik legjobb barátnőjét kértük meg, hogy szervezze meg a gender party-t, ami nem könnyű feladat, hiszen fontos volt, hogy mi se sejtsünk semmit. Egy ultrahang és genetikai vizsgálat után jelöltük meg őt, mint az egyetlen embert, aki kézhez kaphatja a Czeizel Intézetben készült, a gyermekünk nemét megállapító vizsgálatok eredményét, így a nagy pillanatig neki kellett őriznie ezt a titkot, vagyis a buli szervezésének oroszlánrésze is ráhárult” – nyilatkozta a színész, aki hozzátette, ő volt az, aki miatt végül az összejövetel mellett döntöttek.

Van, ami nem változik. Németh Kristóf harmadszor is fiús apuka lesz Fotó: Forgács Bea

 „Az az igazság, hogy Zita eleinte úgy gondolta, hogy tökéletesen megfelelt volna, ha a csak gyermekünk születése pillanatában tudjuk meg, hogy kislány, vagy kisfiú. Én türelmetlen típus vagyok és bevallom, szeretek előre felkészülni mindenre, így arra is, hogy lányos, vagy fiús apuka leszek." 

Egyébként a helyzet változatlan, hiszen amikor kidurrantottuk azt a bizonyos lufit, bekékült körülöttünk a világ, vagyis harmadszor is fiam születik majd

– árulta el Kristóf, aki bár nagyon boldogan nézett volna szembe a lányos apuka „szereppel” is, mégis kicsit megkönnyebbült, amikor kékbe borult körülöttük minden.

 „Az a nagy helyzet, hogy fiús apukaként már van gyakorlatom és azért azt sem felejtsük el, hogy egy kislány esetében egy apa számára eljön egy olyan mérhetetlenül stresszes, ugyanakkor elkerülhetetlen időszak, amikor megjelennek az udvarlók. Nos, én egy cseppet sem bánom, hogy ezt nem kell majd átélnem. Nekem ”csak” annyi a dolgom, hogy a fiaimból olyan férfit neveljek, akik nem okoznak majd fejtörést egyetlen lányos apának sem” – nevetett a színész.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget