RETRO RÁDIÓ

Nyilvánosságra került Gáspár Győző és Bea magánbeszélgetése: „Az egész életedet végighazudtad”





Rettenetes vádak hangzottak el.



Megosztás
Szerző: sv
Létrehozva: 2023.06.04.
Módosítva: 2023.06.04.
Gáspár Győző hal a tortán Gáspár Bea Győzike

Aki nyomon követte Győzike és Bea asszony házasságát, az bizony tudhatja, hogy bőven akadtak viharos korszakaik. A Gáspár család feje egykoron szerette a csapongó életformát, ezzel pedig rendszeresen meg is bántotta feleségét. Beát sem kellett azonban félteni, ugyanis rendszeresen az orra alá dörgölte sérelmeit. Éppen emiatt sokan kíváncsiak voltak, hogy hogyan fog alakulni az eheti Hal a tortán, amelynek Gáspár Bea a háziasszonya, most pedig Győzőn volt a sor, hogy főzzön. 

Gáspár Bea sokszor férje orra alá dörgöli sérelmeit / Fotó: Szabolcs László

A Hal a tortán egyértelműen kasszasiker. A TV2 nem is találhatott volna ki ötletesebb és szórakoztatóbb műsort. Nagyon sokan ülnek a tévé képernyője elé, hogy bepillantást nyerjenek a sztárok konyhájába. A műsor házigazdája Bea asszony, ezen a héten pedig az az érdekes helyzet alakult ki, hogy férje, Győző is főzött. Amikor reggel elment hozzá a boltba, rögtön összeszólalkozott a házaspár.

Győző ugyanis nem szeretett volna úgy járni, mint Ogli, azaz nem akarta, hogy azt higgyék, más főzött helyette. Éppen ezért azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy legyen látványkonyha, hogy minden vendég megbizonyosodjék arról, hogy ő maga készíti az ételeket. 

Győző
Győző egy kacsintással tudatta a nézőkkel véleményét / Fotó:  TV2

„Figyelj, az elmúlt húsz évben már volt elég hazugságod. Minek kell hazudni?” – kérdezte Bea, amin Győző nagyon felháborodott. Bea azonban nem fogta vissza magát, és megerősítette: 





Az egész életedet végighazudtad!

– csattant fel, mire Győző egy kacsintás kíséretében elmagyarázta a nézőknek, hogy ő nem szokott hazudni, legfeljebb füllenteni. Ezután Győző követelte feleségétől, hogy tegezés helyett magázza, végül pedig segítséget kért tőle, hogy mi az a kapor. 

 





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás