Létrehozva: 2022.07.01.

Tragédia a Dunánál: Összeomlott a hős 14 éves Peti

Hétéves kislány életét mentette meg a 14 éves Peti Visegrádon. 16 éves barátját, Vikit azonban már nem tudta kimenteni, a Bors lapzártájakor még keresték. A hős kamasz összeomlott a történtek után, hajnalban sírta álomba magát.

Szerző Ripost

Búvárok nagy erőkkel keresték még másnap is azt a 16 éves lányt, aki egy baráti fürdőzés közben tűnt el a Dunában. Viki 7 éves húgával és 14 éves barátjával, Petivel (a nevet a szülők kérésére változtattuk meg) ment le a visegrádi komp kikötőjébe, de a szülők erről nem tudtak.

Fotó: Bors

„Mindennap elmentek csavarogni, a boltba vagy a focipályára, de a Dunába nem mentek bele, most sem tudtuk, hogy oda mennek. Korábban párszor voltunk lent az öbölben, ahol sodrás sincs, de együtt, külön sosem” – mondta a Borsnak Peti apukája.

A kisfiú és a két lány derékig mentek bele a vízbe, azonban hirtelen elmerültek.

„Azt mondta, derékig ért a víz, aztán egyszer csak sötétség lett. A kicsi lány bele tudott még kapaszkodni a nyakába, őt kivitte, és kidobta a vízből, de mire visszafordult, hogy segítsen a nagynak, őt már nem látta sehol” – mondta a fiú anyukája. Kiderült, a kamasznak még annyi lélekjelenléte is volt, hogy azonnal hívta a 112-t, aztán anyukájával is beszélt.

„Rögtön értesítette a segélyhívót, segítséget kért. Mi minden órában felhívtuk őket, hogy tudjuk, hol vannak. A hat órai hívásnál mondta a fiam, mi történt, azonnal a partra rohantunk” – tette hozzá az anyuka. A kislány anyukáját a munkahelyéről kísérték a partra, a családok a keresőkkel maradtak. A kisfiú a szemtanúk szerint a parton összeomlott, édesanyja elmondta, hogy aznap hajnali háromig zokogott a gyermekük, akit információk szerint tegnap hallgattak ki a rendőrök.

Úgy tudni, a két család közeli barátok, a gyerekeik is sülve-főve együtt voltak, együtt csatangoltak, ugyanis mind a két család együtt érkezett pár hónapja Kárpátaljáról, ahonnan a háború borzalmai elől menekültek el. Most Visegrádon élnek albérletben, mind a két szülőpár egy helyi hotel dolgozója. A helyiek elmondták: a környéken erős a sodrás, így sajnos megeshetett, hogy a gyengén úszó Vikit elragadta az ár. A rendőrök a Bors lapzártájakor is folytatták a kutatást, mint mondták, sötétedésig folytatják a keresést, de ha bejelentést kapnak ezután, azonnal a helyszínre indulnak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak