Egyre több a koronavírusos beteg, napról napra emelkedik a kórházi kezelésre szorulók száma Olaszországban

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / SvenSimon/Frank Hoermann / Sven Simon -
Olaszország COVID-19 koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Öt hónapja először ismét százezer fölé emelkedett az egy nap alatt regisztrált új betegek száma, és fokozatosan emelkedik a kórházban kezeltek száma is az új típusú koronavírus omikron variánsainak erőteljes terjedése következtében - közölte a római egészségügyi minisztérium kedden.

A napi esetszám - kevesebb mint félmillió teszt elvégzésével - túllépte a 132 ezret. Pontosan egy hete a napi esetszám valamivel több mint 83 ezer volt. Az utóbbi egy hét alatt majdnem 590 ezer új beteget szűrtek.

Az utóbbi huszonnégy órában 94 halottat, egy héttel ezelőtt egy nap alatt 69 halottat regisztráltak. Az utóbbi hét napban 464 beteg halt meg. Az aktív betegek hivatalos száma túllépte az egymilliót, más számítások szerint a betegek száma ennek egyharmadával több lehet.

Az egészségügyi hatóságok közlése szerint a megemelkedett esetszám az omikron két alváltozata, a BA.4 és BA.5 erőteljes terjedésével magyarázható, ami Olaszországban más európai országokhoz képest később kezdődött el, mivel itt később, tulajdonképpen csak júniustól enyhítették a korábbi járványkorlátozásokat.

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / SvenSimon/Frank Hoermann / Sven Simon


Napról napra emelkedik a kórházi kezelésre szorulók száma: több mint nyolcezer beteg van a Covid 19-osztályokon, 323 beteg pedig intenzíven.
Az északi, tízmillió lakosú Lombardia tartományban, ahol a 12 év feletti lakosság közel hetven százaléka már a harmadik oltást is felvette, az új betegek száma egy nap alatt 19 ezer volt, és heten haltak meg a fertőzés vagy annak szövődményei következtében.

A déli, ötmilliós Szicíliában, ahol országosan a legmagasabb az oltás nélküli ötven felettiek aránya, egy nap alatt tízezer új beteget szűrtek ki, és heten haltak meg. Andrea Costa egészségügyi államtitkár a RaiNews24 hírtelevíziónak hangoztatta, hogy a római kormány nem tervezi semmilyen korlátozás visszavezetését.

"Az adatok emelkednek, de kezelni tudjuk a helyzetet" - jelentette ki Andrea Costa.
Az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza úgy látta, a betegek számának ismételt emelkedése bizonyítja, hogy a pandémia kihívásának még nincsen vége. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a járvány korábbi időszakaiban az intenzív osztályon kezeltek száma elérte a négyezret is, miközben jelenleg háromszáz körüli a számuk.

Olaszországban 2020 februárja óta 18,9 millióan kapták el a fertőzést, a halottak száma megközelíti a 169 ezret.

Még több hírt a koronavírussal kapcsolatban ITT olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.