Anne Heche évek óta súlyos mentális problémákkal küzdött: korábban azt állította, ő Isten lánya

drogfogyasztás mentális problémák függőség Anne Heche
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is írtunk, tragédiával végződött Anne Heche balesete, ugyanis a színésznőt agyhalottnak nyilvánították. Mint kiderült, a színésznőnek korábban is voltak mentális problémái, és volt, hogy azt hitte, ő Isten féltestvére.

Anne Heche mentális problémái nem újkeletűek. 22 évvel ezelőtt bedrogozva ült autóba, és egy szál melltartóban kocsikázott. Leparkolt egy helyen, majd két és fél kilométert gyalogolt a sötétben, mígnem egy farmhoz ért. A farm tulajdonosa felismerte a világsztárt, behívta magához, ám Anne nagyon furcsán viselkedett. Megivott egy csomó vizet, elkezdett vetkőzni, majd letusolt. Később közösen szeretett volna filmezni a férfival, aki végül kénytelen volt értesíteni a hatóságokat, mivel Anne nem akarta elhagyni a házat.

Anne Heche évek óta súlyos mentális problémákkal küzdött: korábban azt állította, ő Isten lánya Forrás: Instagram

Az extasy hatása alatt álló színésznő eközben végig azt magyarázta, hogy ő Isten, és mindenkit visszavisz a mennybe az űrhajójával. Az eset után pszichiátrián kezelték, de később is előfordult, hogy Istenről beszélt.

Volt, hogy azt állította, édesapja csecsemőként és kisgyermekként szexuálisan zaklatta, ezért kreált magának egy fiktív helyet, ahol biztonságban érezte magát. Ebben a fantáziavilágban ő volt „Celestia", aki Jézus féltestvére, Isten lánya, és földönkívüli életformákkal áll kapcsolatban -írja a Blikk.

Idén augusztus 5-én a színésznő bekokainozott, majd autóba ült,és több balesetet okozott. Az utolsó végzetesnek bizonyult, ugyanis Anne olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy agyhalottnak nyilvánították. A színésznő kérésére szerveit felajánlák, jelenleg azt vizsgálják, melyek alkalmasak donációra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.