Létrehozva: 2022.08.18.

Egy férfi azt állítja elrabolták az idegenek, majd levideózta őket

A felvételt a 34 éves James Ford rögzítette, aki elmondása szerint telepatikusan beszélt egy két és fél méter magas idegennel, akit Abunak hívtak.

Szerző Ripost

Kísérteties félvételt készített egy férfi késő éjszaka Észak-Staffordshireben. 

Fotó: Twitter

A 34 éves James Ford elmondása szerint még márciusban vette fel a két furcsa repülő tárgyakat a hálószobája ablakából, miután felfigyelt a villogó fényekre. Elmondása szerint az UFO csak néhány méterre volt tőle, amikor elrepült. James egy másik megdöbbentő állítás szerint korábban már elrabolták őt az idegenek, akikkel telepatikusan úton beszélt.

„Azt mondanám, hogy ez egy UFO vagy UAP űrhajó. Nem tudom, lehet, hogy ez egy gömb, amit az anyahajóról küldtek le. Az a valami tudta, hogy filmezem és elrepült. Csak egy villogó fény volt, semmi különös nem történt, de aztán elrepült mellettem. Még mindig nem tudom elhinni azt, amit láttam. Néhányan azt mondják, hogy ez egy üstökös vagy aszteroida, de nem az volt. Nézem a videót és azon gondolkodom, hogy mi történik? Ez észbontó” – nyilatkozta teljes meggyőződéssel James, aki korábbi földönkívüliekkel kapcsolatos találkozásáról is mesélt.

Pont egy héttel korábban rabolták el, hogy levideózta az űrhajókat. Elmondása szerint, az ágyában feküdt, majd hirtelen egy idegen űrhajó fedélzetén találta magát. A meglepetéstől először megijedt, majd elindult körbenézni. Az egyik lény megragadta és bevitte a pilótafülkébe, ahol még kettő ült. Majd hirtelen ismét az ágyában ébredt, ettől kezdve teljes meggyőződéssel hitt az idegenekben.

„Telepatikusan beszéltem az Abu nevű szürke idegenhez, és azt kérdeztem: »Miért csináltad ezt az agyammal?«. Azt válaszolták, azért, mert megérdemlem, hogy megtudjam az igazságot” – jelentette ki büszkén James.

(VIA)

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra