A pszichopaták köztünk élnek, de miről ismerjük fel őket?

Forrás: Shutterstock -
veszélyes pszichopátia pszichopata magazin Jelek felismerés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te is azt gondoltad, hogy a pszichopaták sorozatgyilkosok, akiknek a homlokára van írva, hogy meg fognak ölni? Azt gondolod, észreveszed, ha valakivel valami nem stimmel, és te aztán biztosan nem esel a csapdájába? Rossz hírünk van: a pszichopaták nemcsak köztünk élnek, de talán a baráti körödben, a családodban is akad egy-egy, akit nagy eséllyel még szeretsz is. 

Antiszociális személyiségzavara van, ma már inkább ezt a kifejezést használja a tudomány a pszichopaták és szociopaták megnevezésére. De azért a kétféle személyiségzavar között van némi különbség, mégpedig leginkább a kialakulásukban. A szociopatákat ugyanis a körülményeik tették olyanná, amilyenek, míg a pszichopaták esetében genetikai örökségről van szó. Azaz már a felmenőiknél is megfigyelhető volt ez a személyiségzavar, ami éppen genetikai jellege miatt nem is gyógyítható. Pszichoterápiával korlátozottan és időszakosan kordában tartható, de valódi változást az sem hoz a pszichopata életébe.

A pszichopátia jellemzői, azaz miről ismered fel, hogy pszichopatával van dolgod

Sármos, igazán lenyűgöző emberekről beszélünk, mondhatjuk, hogy kifejezetten kedvesek, de ez ne tévesszen meg. A kedvességük nincs ingyen, szó sincs arról, hogy bármilyen érzelmet táplálnának irántad, egyetlen céljuk a viselkedésükkel, hogy a bizalmadba férkőzzenek.

Nincsenek valódi érzelmeik, viszont remekül tudnak érzelmeket eljátszani Forrás: Shutterstock

Nincsenek valódi érzelmeik, nem is lehetnek, hiszen agyuknak az érzelmekért, döntéshozásért és viselkedésszabályozáért felelős területe sérült, viszont remekül tudnak érzelmeket eljátszani, imitálni. Évek alatt sajátítják el tapasztalatok és minták alapján, hogy mások egy-egy helyzetre milyen érzelemmel reagálnak, milyen, amikor szeretnek, szerelmesek, és ugyanez igaz a negatív érzelmekre is. Ki lehet mondani, hogy semmilyen érzelmet nem képesek megélni. A fájdalom érzése sem jelent nekik semmit.

Amikor kedveskedik, bókol, szerelmet vall, valójában csak teljesíti az adott feladatot, mely közelebb viszi a célja eléréséhez.

Képtelenek az empátiára, ahogy maguk sem élnek meg érzelmeket, mások érzéseit sem tudják átélni, nem tudnak belülről a másikra nézni, viszont kegyetlenkedni, másokat kihasználni, megkárosítani, manipulálni bűntudat nélkül tudnak. És itt is van egy fontos különbség a szociopata és a pszichopata között: míg előbbi inkább a hirtelen felindulásból elkövetett bűncselekményekre hajlamos, addig a pszichopata előre megfontolt szándékkal követi el tetteit, melynek következményei hidegen hagyják.

A pszichopaták önmagukat másoknál szebbnek, jobbnak, okosabbnak és érdemesebbnek tartjűk másoknál, egyetlen céljuk, hogy mindenből jól jöjjenek ki, előnyt kovácsoljanak másokból, és saját érdekeik érvényesüljenek.

Rengeteget hazudnak. Arról is, aminek semmi értelme. Úgy hazudnak, hogy közben a lelkiismeretfurdalásnak nyoma sincs rajtuk, sőt, semmiféle jelét nem mutatják annak, hogy nem mondanak igazat, még a legképtelenebb állításaikat is a létező legtermészetesebb módon adják elő.

Gyakran unatkoznak, miközben állandó ingerekre van szükségük, ezért extrém helyzetekbe is szívesen belemennek. Odavannak a gyors autókat, az extrém sportokért, bármibe félelem nélkül belevágnak, és bárkit belerángatnak a másik számára kellemetlen, kényelmetlen helyzetekbe, ha másképp nem megy, akkor a veszélyeket elhallgatva veszik rá áldozatukat, hogy tartson velük.

Mivel felelősségtudatuk nincs, de a felelősségvállalás is hiányzik belőlük, ha bármit elkövetnek, aminek következményei lesznek, a felelősségüket sosem vállalják fel, inkább másokat okolnak az előállt helyzetért. A retorziótól nem félnek, szégyenérzetük nincs, hibáikat nem látják be, így azokból nem is tanulnak.

A pszichopata partner viselkedése a párkapcsolatban

Valódi érzelmei egyáltalán nincsenek, sosem szeremes senkibe, ám a viselkedése nem ezt mutatja. Hízelgő, megnyerő stílusával teszi magát vonzóvá, célja, hogy elnyerje potnciális jelöltje szimpátiáját és bizalmát, így rajongást és figyelmet csikarjon ki belőle, ami az éltető erő számára.

Miközben a saját érdekei mentén haladva hálózza be naiv áldozatát, érzelmileg éretlen jelöltjének úgy tűnhet, hogy biztonságra és stabilitásra lelt, gyakorlatilag megnyerte vele a főnyereményt, miközben pszichopata udvarlójuk semmi mást nem akar, csak saját egóját táplálni.

A pszichopata udvarló semmi mást nem akar, csak a saját egóját táplálni Forrás: Shutterstock

Ha azt veszed észre, hogy a másik viselkedése a kezdetektől kifogástalan, a tettei folyamatosan köszönetet és hálaérzést váltanak ki belőled, akkor nyugodtan gyanakodj! Ugyanis nincs az az ember, aki két talákozás után úgy tud szeretni, érezni, annyira elkötelezett és odaadó tud lenni, mint amilyennek pszichopata párod tűnik.

Ha már a szexnél tartotok, akkor jó, ha felkészülsz rá, hogy te nem leszel fontos számára, sem most, sem máskor, neki ugyanis csak a fizikai érintkezésre van szüksége, most te vagy vele az ágyban, máskor meg más lesz, neki mindegy, hogy párkapcsolatban éltek, a hűség számára ismeretlen fogalom.

Hányan élnek közöttünk?

Szakemberek szerint a pszichopaták a lakosság 1%-át teszik ki, tehát nem gyakori, ám annál súlyosabb kórképről beszélünk. A jó hír az, hogy nem minden pszichopata baltás gyilkos, vagy "Hasfelmetsző Jack": az ezzel az antiszociális személyiségzavarral élők viszonylag széles spektrumon mozognak. Ennek ellenére, ha találkozol eggyel, és felismered, inkább menekülj!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.