Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Robban a cukiságbomba: Rácz Jenő főzni tanítja kislányát - videóval!

default user icon
MME
A séf egyre több olyan tartalmat oszt meg a közösségi oldalain, ahol kislányával, Kamillával látható. A követők imádják az apa-lány fotókat, a legújabb videótól pedig egyszerűen elolvadnak.

November elején derült ki, hogy Rácz Jenő mindkét étterme, a Rumour és a Costes is Michelin-csillagot kapott. A munka mellett a séf otthon sem tétlenkedett: házat újított fel és költözött a caládjával. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egy kicsit szeretne visszavenni a tempóból és több időt tölteni a családjával. 

A séf, akit most minden hétköznap este láthatunk, amint a Konyhafőnök VIP versenyzőiből igyekszik pár hét leforgása alatt profi séfeket varázsolni, nemcsak a celebeknek próbálja átadni gasztronómiai tudását. Úgy tűnik, kislánya, Kamilla sem "ússza meg" a kiképzést, és apukája már el is kezdte az okítását. 

Jenő és felesége, Rácz-Duricza Dóra cuki vidóban mutatták meg, ahogy Kamilla a húsleves alapanyagaival ismerkedik:

 

A videón látszik, hogy a pici lány nagy érdeklődéssel szagolgatta a zöldségeket, és ahogy édesanyja megjegyzete, a fokhagyma ami igazán bejövős számára.

Nyitókép: Instagram/Rácz Jenő

Ajánljuk még:

 


 

Ezek is érdekelhetnek

Friss