Létrehozva: 2023.03.21.

Megszólalt a zenésztárs, kitálalt L.L. Junior terveiről

A zenész a Ripost értesülései szerint hosszú időre tervez Dominikán maradni, az induláskor még azt sem döntötte el, hogy mikor akar hazatérni.

Lassan két hónapja élvezi a zenész a dominikai, fehér homokos tengerpart nyújtotta luxust. L.L. Junior február elején ült repülőre, hogy megvalósítsa az élete egyik legmerészebb kalandját: hátra hagyva mindent és mindenkit a Karib-térségbe utazott, hogy ott indítsa el az új vállalkozását.

Az üzlet a híresség Instagram oldalának tanúsága szerint jól beindult, a turisták imádják Junior hangját, a kishajókon szervezett koncerteket, a féktelen bulikat. A zenész ki is virult az utóbbi hetekben, amiért nem csak a napsütéses órák hossza a felelős, ott van mellette a kedvese, Dárdai Blanka énekesnő is, aki alig két héttel az elválásuk után szintén ott hagyott csapot-papot és Junior után utazott.

A Ripost legfrissebb információi szerint a páros csak április vége felé jön haza, a pontos időpont azonban nincs meg, mivel – azt beszélik –, hogy L.L. Junior meg sem vette még a visszafelé szóló repülőjegyét. 

A kiutazásnál még nem tudta, hogy mikor tud hazajönni. Az időpont sok mindentől függ: hogy tudják lerendezni az üzleti dolgokat a fiúk, illetve hogy indulnak be Junior itthoni koncertjei

 – mondta a Ripostnak egy neve elhallgatását kérő zenésztárs.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin