Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.30.

Az Omega menedzsere Kóbor lányáról: „Ezért még kapni fogok az apjától, ha újra találkozunk"

Bemutatták a Gyöngyhajú lány balladáját, melyben a tavaly elhunyt Kóbor János lánya a női főszerepet kapta. Lénát az egész osztálya megnézte.

Megható pillanatok és vastaps: musicalszínésznőként debütált a tavaly elhunyt Kóbor János lánya, Léna. A mindössze 16 éves tinilány édesapja slágereit adta elő vasárnap a Csepeli Munkásotthon színpadán, mindenki szerint várakozáson felül teljestett.

Kóbor Léna nagyszerűen szerepelt, édesapja számait énekelve   Fotó: Benkő László

Ezért még kapni fogok az apjától, ha újra találkozunk"

A Ripost felkereste Trunkos Andrást − aki Léna keresztapja és az Omega menedzsere is volt. A szakember Léna szereplésével kapcsolatban csak szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni:

Rendkívüli jelenség volt a színpadon, és ezt minden elfogultság nélkül mondom!

Erre született, a színpadon a helye Lénának, de ezért még kapni fogok az apjától, ha újra találkozunk!

– tette hozzá viccelődve Trunkos, arra utalva, hogy Kóbor János, aki idén a 80. születésnapját ünnepelte volna, féltette-óvta lányát a rivaldafénytől, noha ő is látta benne, hogy valójában tehetséges. 

Az egész osztály megnézte Lénát

A tinilány keresztapja elárulta, nemcsak régimotoros Omega-rajongók foglaltak helyet a sorok között, hanem egy csapat fiatal is.

"Kiderült, hogy Léna egész osztálya jegyet vett, hogy láthassák a társukat a fontos eseményen! Ott voltak mind, ennyire szeretik Lénát!"

Sokszor a mozdulataiban is láttam Mecky-t, tiszta apja ez a lány a színpadon! Ezt nem lehet tanulni, ez öröklött képesség, mert ha Léna a színpadra lép, ott történik valami, akárcsak amikor Mecky állt ki.

tette hozzá Trunkos meghatódva, még mindig a színdarab hatása alatt állva. 

"Mondanom sem kell ugye, hogy Léna anyukája is rettentő büszke volt a lányára! Hullottak az örömkönnyek!"

Vastapssal jutalmazták Lénát és az egész produkciót   Fotó: Benkő László

A nézők állva tapsoltak

Összegezve pedig elismerően nyilatkozott mindenkiről, aki részt vett a darab létrejöttében:

Hihetetlen élmény volt tegnap este. Igazi ünnep és vastaps! Ami természetesen nem csupán Mecky lányának szólt, hanem a jobbnál jobb szereplőknek, Szabó Máténak, aki Lénácskát is segítette a színpadi dolgokban, az írónak, Gömöri Zsoltnak, aki az Omega átiratokért volt felelős, a koreográfusoknak, a táncosoknak. Egyszóval mindenkinek, aki részt vett ebben a fantasztikus előadásban. Méltó volt az Omega emlékéhez. A nézők állva tapsoltak, így köszönték meg a társulat fantasztikus teljesítményét."

A musical legközelebb a soproni Barlangszínházban lesz látható szombaton, 15 órakor és 20 órakor is. 

LELKIZŐ

80 éves lenne Kóbor János – Felesége mai napig nem pakolta el a holmijait

Felesége és lánya minden nap emlegeti Mecky-t.

LELKIZŐ

80 éves lenne Kóbor János – Felesége mai napig nem pakolta el a holmijait

Felesége és lánya minden nap emlegeti Mecky-t.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom