RETRO RÁDIÓ

Itt a vége: Kucsera Gábor és Tápai Szabina a válás mellett döntött





A sztárpár a válás mellett döntött.



Megosztás
Szerző: CHI
Létrehozva: 2023.02.01.
Módosítva: 2023.02.01.
Kucsera Gábor Tápai Szabina

Úgy fest, 10 év házasság után Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolata véget ért. A Story magazin úgy tudja, a sztárpár a válás mellett döntött. Tápai Szabina elárulta, volt megcsalás is, valamint arról is beszélt, két évig várt a férjére, de végül nem sikerült megmenteni a kapcsolatukat.

Fotó: Czerkl Gábor

 Már egy éve is Kucsera és felesége lehetséges szakításától volt hangos a média, de akkor Szabina cáfolta a híreket.

„Tudatos volt, hogy kicsit visszavonultunk. Nem gondoljuk azt, hogy mindig és mindenkivel meg kell mindent osztani” – mondta az anyuka azzal kapcsolatban, hogy eltűntek a férjével a közéletből. Szabina azonban, amikor a házassága került szóba, már jóval sejtelmesebb választ adott.

„A mi házasságunk egy óriási hullámvasút” - árulta el akkor a sztár.

A pár még 2013 nyarán kelt egybe, pár hónappal később született meg első gyermekük, Bence, majd családjuk később két kislánnyal bővült: Milla 2018-ban, Bella 2021-ben jött világra.





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás