RETRO RÁDIÓ

48 óra alatt hőssé vált az új Fradi-igazolás





Már a második félidő elején hátrányba került a Ferencváros a Paks ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójának zárómérkőzésén, azonban az új igazolás, Owusu Kwabena egyenlítése után végül fordítani tudott.



Megosztás
Szerző: ll
Létrehozva: 2023.02.02.
Fradi labdarúgás

Január 30-án jelentette be a Ferencváros, hogy leigazolta a Qarabagtól Owusu Kwabenát. A háromszoros ghánai U23-as válogatott támadó két és fél éves szerződést írt alá a magyar rekordbajnokkal, február 1-jén, 48 órával később pedig már a kispadon foglalt helyet a Paks–Ferencváros bajnokin. Csereként pályára is lépett, a mérkőzésen rögtön kulcsszereplő lett.

A Paks a második félidőben megszerezte a vezetést Kinyik Ákos révén, Owusu a 65. percben, Pászka Lórándot váltva érkezett a pályára, hét perccel később pedig remek ütemben érkezett Marquinhos beadására, és fejjel a kapuba juttatta a labdát. Később Zachariassen és Ryan Mmaee is betalált, így végül 3-1-re győzött a Fradi.

„Reménykedtünk a legjobbakban. Nem volt könnyű mérkőzés” – nyilatkozta a lefújás után Owusu Kwabena, aki egy meglepő dolgot is elárult a debütáló mérkőzéséről: 

Tudod, sosem játszottam még ilyen hidegben korábban, ez eleinte megnehezítette a dolgom. De ez benne van, amikor belemelegedtem, már élveztem a játékot.

Végezetül  a csatár szót ejtett a február 5-i derbiről is. „Sokat gondolok a vasárnapi, Újpest elleni meccsre, remélem, nyerni fogunk. Győzni szeretnénk.”

Győzelmével a Fradi magabiztosan, 12 pontos előnnyel vezeti a tabellát.





 





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás