RETRO RÁDIÓ

„Nagyon rossz volt a kapcsolatunk!” – Kucsera Gábor bevallotta, korábban is válni akart





Nem ez volt az első alkalom, hogy Kucsera Gábor és Tápai Szabina kapcsolata a szakadék szélére jutott. Akkor sikerült megmenteni, de most már hiába próbálkoztak...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.02.03.
Módosítva: 2023.02.03.
Kucsera Gábor válás Tápai Szabina

Tápai Szabina és Kucsera Gábor 10 év után úgy döntött, válnak. Az egykori álompár próbálta megmenteni a kapcsolatukat, azonban a kézilabdázó elmondta, sajnos olyan dolgok történtek ez idő alatt, amelyek felett nem tudott szemet hunyni. Például megcsalás... Közben kiderült az is, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy Kucseráék házassága mélypontra került. Első gyermekük, Beni születése után szintén válni akartak.

Fotó: Tumbász Hédi
Kucsera Gábor már korábban is válni akart

Kucsera költözni akart

Mikor Szabina és Gábor fia egyéves volt, komoly válságba került a kapcsolatuk, s mint kiderült, válni készültek. A sztárkajakos még 2020-ban, Várkonyi Andrea műsorában vallotta be, hogy az ünnepi időszakban annyira eltávolodtak egymástól, hogy költözni akart. Végül sikerült megbeszélniük a dolgot, újraépítették a kapcsolatukat, azonban nem sokkal később jött az újabb mélyrepülés... Ebből pedig nem volt visszaút.

Bence talán egyéves lehetett, mikor szóba jött a válás. Pont december volt, jött a karácsony, úgy voltam vele, hogy elköltözök, megyek, de közben meg jönnek az ünnepek, ott van a gyerek... Valahogy olyan jól sikerült ez az időszak, illetve annyira odafigyeltünk egymásra, hogy átsiklottunk ezen a krízisen, pedig előtte nagyon rossz volt a kapcsolatunk. Sokat forgattunk, akkor Szabina benne maradt a szerepben és otthon is ugyanez ment. Nagyon nem volt jó. Viszont beszéltünk róla sokat, melóztunk ezen

– mondta akkor Kucsera. 

A szülei példáját követte

„Én sosem hagynám ott a gyerekemet. Nekem ez akkora kapocs. A szüleim a mai napig együtt vannak, ott is voltak problémák, de megoldották. Sokan mondják, hogy egy gyerek miatt nem kell ez, mert eldobod a boldogságod, de szerintem ez nem így van. Meg kell próbálni... Egyszer, kétszer, háromszor, aztán ha nem megy, akkor el kell engedni. Csak nem tudod, hogy mikor kell elengedni” tette hozzá Kucsera.

 





 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás