Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.31.

Ezeket a zöldségeket soha ne ültesd egymás mellé a kertben

Sokszor hiába a megfelelő gondoskodás, mégsem fejlődik szépen a konyhakertben a növény, és a termés is kevés, satnya lesz. Ennek az is lehet az oka, hogy rossz társaságba lett elültetve.

A legtöbb hobbikertész hallott már a növénytársításról, sokan alkalmazzák is úgy, hogy védőnövényeket telepítenek a zöldségek köré: például sarkantyúkát, büdöskét vagy körömvirágot, mert ezek távol tartják a kártevőket, kórokozókat. Azonban olyan eset is van, hogy két növény egymás szomszédságában rosszul fejlődik, hiszen az sem mindegy, milyen zöldségeket ültetsz egymás mellé. Hamarosan beköszöntenek a meleg, tavaszi napok, most már tényleg meg kell kezdeni a vetéseket, ültetéseket; de az ágyások tervezésénél érdemes figyelembe venni, milyen szomszédságot választasz a zöldségeidnek. Mutatjuk, mely növényeket ne ültesd egymás mellé!

Vannak rossz szomszédok a konyhakertben. Fotó: Pixabay.com

Szamóca és káposzta

A szamóca, vagy ismertebb nevén földieper legrosszabb szomszédja a káposzta, a kelkáposzta és a brokkoli. Ezek ugyanis olyan kártevőket vonzanak, melyek jelenléte hátráltatja az epernövény növekedését, fejlődését.

Kukorica és paradicsom

Mindkét zöldség termése isteni finom, igazi nyári csemege, de csak a tányéron jó barátok, a kertben nem. Mindkét növénynek ugyanis hatalmas a tápanyagigénye, ráadásul ugyanazokra a tápanyagokra van szükségük. Így a konyhakertben, egymás közelében versengeni kezdenek, és ennek következtében gyorsan kizsigerelik a talajt – és a kezdeti erős növekedés után még a szezon vége előtt mindkét növény gyors hanyatlásnak indul, akár el is pusztulhatnak.

Bazsalikom és uborka

Az uborka az egyik legkényesebb konyhakerti növény, sokszor még a gyakorlott hobbikertészeknek is meggyűlik vele a bajuk. Amellett, hogy nagyon oda kell figyelni az öntözésre, növényvédelemre, tápanyag-utánpótlásra és a folyamatos kacsolásra, kötözésre, az uborkanövény mellé nem célszerű erős aromájú fűszernövényeket ültetni. Ugyanis ha bazsalikom, rozmaring, zsálya vagy majoránna szomszédságában nevelkedik, rossz íze lesz a termésnek. Egy fűszernövény azonban kivétel: kaprot bátran ültethetsz az uborka mellé, sőt, ezzel még jót is teszel, hiszen olyan rovarokat vonz, melyek az uborkát károsító rovarokkal táplálkoznak.

Fokhagyma és bab

A bab igencsak válogatós a szomszédait illetően: káposztaféléket, brokkolit, mustárt nem tanácsos mellé ültetni, ahogy hagymaféléket, és különösen a fokhagymát sem. A fokhagyma ugyan kiváló társnövény, ami nagy segítség lehet a kertben azzal, hogy távol tartja az ágyásoktól a kártevőket, de a babot visszaveti a fejlődésben, ha a közelében nevelkedik.

Sárgarépa és kapor

Ezt a zöldséget könnyű termeszteni, de ha kapor növekszik mellette a konyhakertben, visszamaradhat a fejlődésben, és hamarabb megtalálják a kártevők. A kapor ugyanis olyan rovarokat vonz, melyek előszeretettel pusztítják a sárgarépát.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!