RETRO RÁDIÓ

Először adott interjút Gálvölgyi János, mióta hazamehetett a kórházból





A művész az ATV Heti Napló című műsorában mondta el, hogy érzi most magát.



Megosztás
Szerző: WB
Létrehozva: 2023.05.28.
Gálvölgyi János Heti Napló szeretet kórház

Mióta hazaengedték a kórházból, otthonában gyógyul Gálvölgyi János. Most a Heti Naplónak szólalt meg először.

GÁLVÖLGYI János
Fotó: Keleti Éva

Köszönöm az érdeklődést, és köszönök szépen mindent

- jelentkezett be a stúdióba telefonon a művész. 

Mint fogalmazott, annyi köszönet nincs, amennyi szeretetet kapott mind kórházi tartózkodása, mind születésnapja kapcsán. A "mentős történetről" nem kérdezték, de hangsúlyozta, nem is tudna beszélni, hiszen nem volt olyan állapotban.

Elmondta, fizikailag jól van, a hangja nem az igazi, de reméli, pár napon belül az is a helyén lesz, és minél előbb szeretne visszaadni valamit abból a szeretetből, amit kapott, ha ez a színpadi szereplésében kimerül, annak szívből örül.









Ezeket olvastad már?
„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás