RETRO RÁDIÓ

Tarlós István: Büszke vagyok, hogy az elmúlt közel 80 évben egyedüli konzervatívként sikerült megnyernem Budapestet





Interjút adott a Metropolnak a város korábbi főpolgármestere, aki most töltötte be 75. életévét, és akinek a nevéhez több mint félszáz nagyobb fejlesztés kötődik.



Megosztás
Szerző: E.Zs.
Létrehozva: 2023.06.05.
Tarlós István interjú születésnap Óbuda Budapest

75 éves lett Tarlós István, korábban Óbuda polgármestere, majd Budapest főpolgármestere. A Metropol ez alkalomból beszélgetett a politikussal, akinek eredményeit ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Tarlós István ma Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója Fotó: Kurucz Árpád

Tarlós István mérnökként kezdte pályafutását, és védjegyévé vált ebből fakadó racionális gondolkodása, eredményes „városműködtetési képessége” – és persze sajátos, pikírt humora.

Nála nem fordulhatott elő működési válság, alapos előkészületek és nagy fejlesztések jellemezték időszakát Budapest élén. Ha valami nem tetszett neki, kendőzetlenül megmondta, és csak a lényegről beszélt. Napi minimum tíz órát töltött a Városházán, munkáit soha nem hagyta félbe. De magánélete rovására sem ment a budapestiekért végzett erőfeszítés, lapunknak így fogalmazott:

A feleségemmel ez évben leszünk 50 éves házasok. Ma is őt választanám.

Fiatalként milyen emlékek kötik Óbudához?

Szinte minden ideköt, ami maradandó. Egyedül a feleségem kivétel ez alól, akit a Műegyetemről, illetve a Svábhegyről „raboltam el”.

A Római-parti nyúlgát építéséből is kivette a részét…

Igen, ez még gimnáziumi emlék 1965-ből, bár az már a tervek nélkül az ’50-es évek közepén odaszórt, szabályosan soha nem engedélyezett védmű-imitáció magasításáról szólt, nyári iskolai gyakorlat keretében.

A mérnöki szemléletmódja mennyire fért össze a politikával?

Nagyon sok hasznát vettem annak, hogy megtanultam „műszakiul” gondolkodni, és sikerült ezt vegyítenem mindazzal, amit a humán tagozatos gimnáziumból hoztam magammal. Igaz, a jogászi nyelvezettel olykor fordítói tevékenységre kényszerültem…

Tarlós István rendszeres sajtótájékoztatót vezetett be a Városházán, ahol az aktuális ügyekről számolt be  

Miért lett politikus?

Bár a politika elvben mindig érdekelt, de 1989 ősze előtt illúzió lett volna hivatásszerű politizálásban gondolkodnom. Egyebek közt ez von Hause aus sem lett volna lehetséges. Végül is véletlenül lettem politikus. Az MDF-et langyosnak tartottam, és ’89 őszén benéztem az SZDSZ-hez. Ott akkor nem a liberalizmus, hanem az anitkommunizmus volt a hívószó. Ott ragadtam, de ’94 nyarán, amikor összebútoroztak a szocialistákkal, búcsút mondtam nekik. Az én szememben az SZDSZ elárulta a rendszerváltozást.

Óbudát Tarlós 16 évig vezette független polgármesterként Fotó: Jászai Csaba / MTI

Óbudát ellenzékből is irányította. Nehéz volt így működőképesen tartania a kerületet?

Nem volt nehéz. Óbudán, ami a vezetést illeti, minden összejött nekem. A 3. és 4. ciklusban már gyakorlatilag nem volt ellenzékem. Nagyon szerettem az óbudai polgármesterkedést, de úgy 1998-tól erősen vágytam arra, hogy Budapest főpolgármestere legyek.

Óbudai munkásságából mire a legbüszkébb? 

Ezzel a kérdéssel úgy vagyok, mint Gorcsev Iván, ha a nevét kérdezték. Nem szeretem, mert mindig valamit ki kellene emelni. Maradjunk abban, hogy Újpesten kívül Óbuda volt az egyetlen, ahol soha nem volt botrány (leszámítva a 2001. évi Diáksziget-ügyet, ahol a mai napig is úgy érzem, hogy igazam volt. Akkor már elkezdődött a kommunikációs svindli is, amit azóta művészi szintre emeltek hazánkban is).

Tarlós István 2010-ben átveszi a várost a balliberális Demszky Gábortól, 250 milliárd adósságállománnyal

Milyen érzés volt átvenni a várost a Budapesthez „nőtt” Demszky Gábortól? 

2006-ban Demszky valami 1%-kal nyert, ami az előzmények ismeretében akkor éppenséggel nevezhető volt fél győzelemnek is részemről. 2010-ben aztán 24%, 2014-ben pedig 13 százalékpont különbséggel nyertem, de akkor Demszky már sajnos nem indult. Érdekes, hogy a legtöbb szavazatot épp 2006-ban kaptam. Mindig a szavazatszámokkal sakkoznak, de ez butaság, mert az attól is függ, hányan indulnak a választáson és hányan mentek el szavazni. Az is érdekes, hogy Karácsony 5 vagy 6 százalékpontos győzelmét a liberálisok „fölényesnek” mondják, míg a 2013-as, Bokros elleni 13 százalékpontos fölényemet ugyanakkor „szorosnak” titulálták. Egyébként a legnagyobb különbségű győzelmet kerületi és fővárosi szinten is én értem el 1990 óta.

Ő volt a legkeményebb ellenfele? 

Igen, Demszky volt összességében is a legkeményebb dió, ő elég szuverén volt, és nagy előnye volt az a valós, vagy felépített nimbusz, amit a „demokratikus ellenzéki” időből magával hozott, de azt hiszem, 2010-ben már nem tudott volna nyerni.

Amikor átvették a Városházát, mivel szembesültek?

Egy elég jóhiszemű hivatallal, egy szétzilált BKV-val, egy elvében elfuserált, 15 éve vergődő M4-es metróprojekttel és 250 milliárd forint adóssággal.

György István; Tarlós István
Tarlós István és helyettese, György István a Fővárosi Közgyűlésen Fotó: Soós Lajos

Milyen elvek mentén fektette le a város jövőjét és a saját munkáját ebben?

Volt egy részletes Budapest-programunk, készítettünk 3 hónap alatt egy komplett leltárt, és elkezdtük György Istvánnal és Bagdy Gáborral a program megvalósítását. A részletekről ennyi év után már nem fogok (fogunk) panaszkodni.

Főpolgármesterként mit tart legnagyobb eredményeinek?

Ez megint a „nem szeretem” kérdés. Közzétettünk egy elég hosszú „leltárt”, ami nem szégyellendő, és alapvetően cselekvő együttműködés eredménye. Amire büszke vagyok, hogy az elmúlt közel 80 évben egyedüli konzervatívként sikerült megnyernem Budapestet, kétszer is, lényegében egy évtizedre. Úgy is mondhatjuk, elvettem a hazai ékkövüket a globalistáktól.

A Városházán lévő irodájában rengeteg saját könyvet tartott. Levezetésként olvasott, ha adódott erre ideje?

Mindig nagyon szerettem olvasni – ha csalódást okozok is ezzel a liberális véleményvezéreknek –, de 1990 előtt és 2019 óta több lehetőségem van erre, mint mikor hivatalban voltam. A főpolgármesterkedés napi minimum 10 órát követelt tőlem.

Tarlós István kormánypárti főpolgármester és Tóth József szocialista polgármester

A szemben lévő egykori Főposta épülete érzelmi szálakat pengetett meg önben. Miért? 

Igen, a múlt század harmincas éveiben vezető beosztásban ott dolgozott az egyik nagyapám. Akkor is szemben volt az épülettel a Városháza és az én ablakom. A nagyapám nem hitte volna, hogy Budapest első számú szobájában az unokája irodája lesz egyszer…

Politikai pályafutása során mi jelentette a legnagyobb sikert önnek és mi a legnagyobb kihívást?

A legnagyobb sikert már említettem. A legkiábrándítóbbnak a balliberálisnak mondott politikusok és tollforgatók egy részének kacifántos, sértett gőgjét éreztem. Ami legjobban fáj, az a Római-parti árvízvédelemmel kapcsolatos tervem részleges meghiúsítása. Ott persze azóta semmi érdemi intézkedést nem tettek.

A megújult 3-as metrón Tarlós István Fotó: Mediaworks, Móricz-Sabján Simon

Mit tart Budapesten főpolgármesteri „hagyatékaként”?

Rendszerelvű, arányos szemléletet, és a nemzet fővárosa valós problémáival való foglalkozást, szereptévesztett imázsépítkezés helyett.

A feleségére és családjára nagy nyomás nehezedett az elfoglaltságai miatt. A szerelem az, ami, kiállta az idő próbáját? 

Manapság sajnos kissé közhelyszerű, de nálunk tényleg erős a családi kohézió. Vannak viták, néha nehézségek, mint a legjobb házban is, de nálunk az összetartozás kikezdhetetlen. A feleségemmel egyébként ez évben leszünk 50 éves házasok. Ma is őt választanám. A családomra mindig számíthatok, ahogy ők is rám.

Mire nevelte a gyerekeit?  

Hitre, tisztaságra, igazságérzetre, szeretetre, megbocsátásra és kitartásra.

Megünnepelte a születésnapját?

Már amennyire a 75.-et illik. Mások viszont emlékezetessé tették számomra, olyanok is, akikre nem is számítottam.

Tarlós szerint Európa ma már nem szuverén Fotó: Julien Warnand

Mit gondol Európa és benne hazánk jelenlegi helyzetéről?

Az öreg kontinens nagy egyéniségei által megálmodott, klasszikus Európa már nem létezik. Az európai közösség lassan száz éve meghirdetett értékei is veszendőben vannak, a ma hangoztatott „értékekkel” köszönőviszonyban sincsenek. Az EU-t belepte a globalizmus, a megfelelési kényszerek szürkesége. Európa már nem szuverén. A mesterséges intelligencia, a biotechnológia robbanásszerű fejlődése, az adatbirtoklásért folyó verseny megnyitotta az utat szélsőséges, veszélyes, emberidegen ideológiák dominanciája előtt is.

Magyarország még állja a sarat, és mindent megtesz a nemzetállam és az emberközpontiság érvényesülése érdekében.

Íme videónk Tarlós István 75. születésnapja alkalmából:

 





 





Ezeket olvastad már?
Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás