Létrehozva: 2022.08.14.

Ezt mondta Boros Lajos a sámánteáról, ami tönkretette VV Anett életét

Lali királyt láthatóan megihlette az ayahuasca szertartás.

Szerző Ripost

Az ayahuasca egy amazóniai növényi készítmény, amelyet az Amazonas-medencében valószínűleg több ezer éve használnak vallási és sámánisztikus célokra, valamint a nép gyógyászatban is gyakorta bevetik. A növényből készült főzet tudatmódosító hatással bír, ezért nagyon fontos, hogy csak egy tapasztalt sámán irányítása alatt lehet bevetni, hiszen igen komoly hallucinációkat okoz, amik egyébként elősegítik a testi és lelki gyógyulást. Igaz, van, hogy elfajulnak a dolgok...

Fotó: Facebook

Az ayahuascáról eddig nem sokat hallottunk, ám a Való Világ egykori játékosának, Béres Anettnek egyből sikerült ismertté tennie. Júliusban ugyanis ő maga is részt vett egy ayahuasca szertartáson, ami finoman szólva nem sült el túl jól. A nőre a ruhái nélkül, törött csontokkal találtak rá egy siklósi szőlőültetvényen. Miután kórházba került, többórás műtéten esett át, állítólag azt hallucinálta, hogy óriási kígyók üldözik.

A képtelennek tűnő történet a legendás rádióst, Boros Lajost is megihlette. Lali király egy online konferenciát hívott össze, ami közel egy órán át tartott, és mindent kiveséztek, ami a teával és annak hatásával kapcsolatos.

"Ayahuasca Pszichedelikus Utazás Lali Királlyal. Ma betekintést nyerünk egy igazi ősi sámáni gyógyító szertartásba, amit a dél-amerikai őslakosok évszázadok óta gyakorolnak"

- így harangozta be Boros a rendhagyó konferenciát.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin