Létrehozva: 2022.08.19.
Módosítva: 2022.08.19.

Egy közeli barát kibeszélte Berki Mazsit

Az özvegyet pár napja Nádai Anikóval exével boronálták össze.

Szerző rp

Berki Mazsi először jelent meg nyilvános eseményen férje májusi tragikus halála óta, és ezzel máris komoly vihart kavart. A csütörtöki rendezvényre ugyanis nem egyedül toppant be, hanem az ismert televíziós producerrel, Kovács Dániellel együtt, aki mellől egész este el sem mozdult - írta meg a Blikk.

"Azon is meglepődtem, hogy Mazsi megjelent az eseményen, hiszen mindenki tudja, hogy milyen nehéz időszakon van túl. Attól pedig sokunknak tátva maradt a szája, hogy partnerrel töltötte az estét. Mindvégig egymás mellett ültek és beszélgettek, láthatóan bizalmas, közeli kapcsolatban vannak. Szinte senkivel nem foglalkoztak, csak egymás társaságát élvezték. Mazsi végig mosolygott, akárcsak Dániel" – mesélte az egyik szemtanú.

Fotó: Ripost/Szabolcs László

Miután a rendezvényről készült fotók felkerültek a világhálóra, azonnal elindultak a találgatások is, hogy mi lehet Mazsi és Kovács Dániel között. Sőt, heves támadások célpontja lett.

Azonban korán törtek pálcát Mazsi felett, aki a közeli barátai szerint egyáltalán nem lépett túl férje váratlan halálán.

Mazsi nagyon hálás minden olyan embernek, aki együttérez vele és segíti ebben a nehéz időszakban. Dániel is közéjük tartozik, jó barátja és támasza. Mazsi még nem nyitott a férfiak közeledésére, de a megértő szavakat és a segítő kezet elfogadja. Szerintem nincs abban kivetnivaló, hogy nem akart egyedül üldögélni egy partin.

– mondta az ismerős.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

FÜLES

Kétszer visszajött a "halál torkából", most ünnepel Schobert Norbi

FÜLES

Müller Péter Sziámi magánéletéről vallott

FÜLES

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét