Létrehozva: 2023.01.30.

Elhagyja Budapestet Tóth Gabi: itt kezd új életet családjával

Tóth Gabi az elmúlt években már többször mesélt arról, hogy nagy álma: vidékre, egy családi házba költözhessen. Mindez most úgy látszik, hogy végre be is teljesül.

A 35 éves énekesnő természetesen férjével, Krausz Gáborral, és kislányukkal, Hannarózával közösen valósítja meg azt az álmát, hogy elhagyja Budapestet. Sokan tudják, hogy Gabi rendszeresen blogol a csalad.hu-ra, személyes hangvételű írásaiban pedig sok minden kiderül a magánéletéről is, mint most az is, hogy férjével tényleg rászánják magukat a költözésre. 

Tóth Gabi férjével, Krausz Gáborral Fotó: Nagy Zoltán

Még óvatosan merek csak fogalmazni, és konkrétumokat még félek elárulni, de tudjátok, hogy régi vágyam, hogy a Dunakanyarba költözhessünk. Úgy néz ki, hogy eggyel közelebb kerültünk ennek az álomnak a megvalósításához.

 A bakelit mellett a második legnagyobb ajándék az lenne, ha ez a vágyam ebben az évben teljesülhetne. Mondjuk, az kitenné a hátralévő összes születésnapomat és karácsonyt, húsvétot, házassági évfordulót, Valentin napot, de leginkább a hétköznapokat. Életem legnagyobb ajándéka lenne egy vidéki otthonban kelni reggel (akár kakaskukorékolásra) és oda hazatérni este. Azon gondolkodtam, hogy mióta Budapesten élek, a belvárosban csak egyszer laktam, mondjuk igaz, hogy akkor több évig, de akkor is egy kis kertkapcsolatos földszinti lakásban, ahol azonnal paradicsomokat ültettem a díszkertbe – olvasható Tóth Gabi írásában.

Az énekesnő azt is felfedte, hogy a kislánya hamarosan már óvodába fog járni, és hogy tovább erősítse az elhatározását, Hannarózát már a térség egyik intézményébe íratta be:

"Megmagyarázhatatlan erő húz vissza a vidéki lét felé, és lelki szemeim előtt már csak egy olyan kép lebeg, hogy egy szép téli délelőtt én játszom Hannival a vidéki házunk nappalijában, az ablakon át látni a havas tájat, a kandallóban ropog a fa, és Krauszom készíti az ebédet. Vannak ezek a ma divatos mondások, hogy ha valamit nagyon akarsz, akkor meg tudod valósítani, hát én ezt most nagyon szeretném, úgyhogy drukkoljatok, hogy jövőre már így ünnepelhessem a születésnapomat. Annyira akarom és annyira hiszek abban, hogy megvalósul, hogy Hannit már abban a városkában irattam óvodába. Igen, jól olvassátok, mintegy mellékesen, egy furfangos átkötéssel megjegyeztem, hogy Hannikámat óvodába irattam. Ez a nap is eljött. Még én sem hiszem el. Elvileg tavasz második felétől óvodás nagylányom lesz. Most írtam le ezt így először, és persze azonnal elhomályosult a szemem – fogalmazott Gabi. 

LOVE

Tündéri videó: így főz édesapjával Tóth Gabi kislánya

Hannaróza korán megtanulja a konyhai alapokat.

LOVE

Tündéri videó: így főz édesapjával Tóth Gabi kislánya

Hannaróza korán megtanulja a konyhai alapokat.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin