Létrehozva: 2023.02.03.
Módosítva: 2023.02.03.

Durva pletyka: Előkerülhet Kucsera Gábor eltitkolt szeretője

Durva részletek derülhetnek ki Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról.

Előkerülhet a nő, akivel megcsalta feleségét Kucsera Gábor. Csütörtökön bombaként robbant hír, hogy 10 év után elválik Kucsera Gábor és Tápai Szabina.

Fotó: Czerkl Gábor

A bejelentés után pedig lassan előkerülnek a csontvázak is a szekrényből. A családanya az egyik magazinnak elmondta, többször is hullámvölgybe került a kapcsolatuk és azt sem tagadta, volt megcsalás a házasságuk alatt. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy első gyermekük, Beni születése után is válni akartak, de akkor a közelgő ünnepekre való tekintettel végül otthon maradt a kajakos. Ugyan otthon maradt, de egy kommentelő szerint mással töltötte az éjszakákat. A Bors TikTok videója alatt ugyanis megjelent egy figyelemfelkeltő hozzászólás, amiben egy hölgy azt állítja, akkoriban Kucsera az ő barátnőjével csalta Tápai Szabinát.

„Egy barátnőmmel is megcsalta, amikor még a kisfia kétéves volt. Ez körülbelül nyolc évvel ezelőtt történt. Húszéves gyönyörű naiv lány, akinek nem volt veszíteni valója. Nem értettem egyet, de a Kucsi kezdeményezett. Nem szabad ítélkezni, ha az etalon híresség fel akarna szedni tízből, kilenc nő bele menne” – olvasható a bejegyzésben. 

Nem kizárt, hogy a válás bejelentésével elindult a lavina és hamarosan a kommenteken túl előkerülnek olyan hölgyek is, akik némi figyelemért szívesen beszélnek majd az olimpikonnal töltött légyottokról. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg