Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.03.
Módosítva: 2023.02.03.

Felfoghatatlan: 47 éves korában váratlanul elhunyt a magyar világbajnoki ezüstérmes birkózó

Mindössze 47 évet élt, súlyos betegségben elhunyt Somogyi Sándor birkózó.

Életének 47. évében, 2023. február 1-jén súlyos betegséget követően elhunyt a Dunaújvárosi KSE egykori kiváló birkózója. A kiváló spotember annak idején a serdülők között világbajnoki ezüstérmet szerzett.


Somogyi Sándor a különböző utánpótlás-korosztályokban szerzett országos bajnoki címeket, valamint a válogatottban is jeleskedett. Az 1991-es kanadai rendezésű serdülő-világbajnokságon kötöttfogásban bronzéremnek örülhetett, majd ugyanazon a világversenyen szabadfogásban is kipróbálta magát és hatodik lett.

Rá egy évre, az 1992-es isztambuli serdülő-vb-n a dobogó második fokára állhatott fel a kötöttfogású 65 kilogrammosok között. Ebben az esztendőben tagja volt annak a Dunaferr SE felnőtt-csapatának, amely feljutott a hazai csapatbajnokság első osztályába.

Sportpályafutását ugyan fiatalon befejezte, szeretett sportágunktól azonban vállalkozóként sem határolódott el, sőt, rendszeresen támogatta a helyi birkózószakosztályt - közölte a Magyar Birkózók Szövetsége. 


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak