Létrehozva: 2023.06.01.

Magzatként agyvérzést kapott, majd 24 hetesen jött a világra Mici, aki rácáfol minden orvosi jóslatra

Ditti és Zoli boldogan várták kislányuk, Mici érkezését, amikor egy baktérium életveszélybe sodorta az édesanya és a baba életét. Mici még magzatként kapott súlyos agyvérzést, majd extrém koraszülöttként jött a világra, fejlődését pedig a közösségi médiában mutatja be édesanyja, hogy ezzel adjon erőt más szülőknek.

Hat és fél éve, a várandóság 24. hetében életveszélybe került Ditti és kisbabája, Mici, aki még magzat korában agyvérzést szenvedett édesanyja pocakjában. Egy életmentő császármetszés segítségével sikerült megmenteni az életüket, kislánya azonban extrém koraszülöttként jött a világra. A koraszülött osztályon a szülőknek azt mondták az orvosok, hogy mivel Mici agyvérzést kapott, valószínűleg egy súlyosan sérült gyermek lesz, aki majd nem fog tudni járni és beszélni. A kislány azonban erre bőven rácáfolt: születése óta folyamatosan fejlődik, melyről édesanyja, Ditti számol be Instagramon, Facebook-on, TikTok-on és Podcast csatornáján.

Mici rácáfolt az orvosok félelmeire, miszerint nem fog tudni járni. Nem csak, hogy jár, de lépcsőzik is. Fotó: Beküldött fotó

„A születése után nagyon el voltunk keseredve"

A kislány végül három és fél hónapig volt a koraszülött osztályon, és végül akkor hozhatták haza a kórházból, amikorra Ditti eredetileg ki volt írva a szüléssel. 

A születése után nagyon el voltunk keseredve, de aztán ahogy fejlődött Mici, úgy kezdtünk mi is megnyugodni és egyre jobban hinni Benne! Az én lelkem folyamatosan hullámzik, hol könnyebb, hol nehezebb. Zolim meg a legjobb Társ, mindig segít, hogy ne veszítsem el a hitem, ne adjam fel! Ő a mi támaszunk, kősziklánk Micivel

– mesélt az édesanya a Metropolnak a kezdeti nehézségekről.

Mici most 6 és fél éves csupaszív, csupamosoly kislány, aki nagyon tud szeretni és akit nagyon lehet szeretni! Szereti, ha rá figyelnek, vele foglalkoznak. Nagyon szeret labdázni, szaladgálni, ugrálni ( egyelőre térden) a trambulinban. Szereti az állatokat. Lovagolni is örömmel megy mindig

– mesélt Ditti a kislányáról, aki egy igazi csoda, hogy ilyen ügyesen fejlődik, hiszen ahhoz képest, hogy azt jósolnák, járni sem fog tudni, mára ügyesen lépcsőzik egyedül. 

Micinek már a kezdetektől fogva fejlesztésre volt szüksége ahhoz, hogy elsajátítson olyan nagymozgásokat, melyek a normál fejlődésű babáknál természetesen alakulnak ki, mint például a forgás, vagy a járás. Bár Mici már két éve óvodába jár, továbbra is folyamatos fejlesztéseket igényel az ovin kívül is, amiket nagyon szeret. Ettől függetlenül a kortársaihoz képest picit darabosabb a járása, nehezebben érthető a beszéde, a finommotorikus tevékenységeket pedig nem szereti, mert nehézséget okoznak neki, de nem tud még biciklizni sem. 

„Megtanultunk az apró, pici dolgoknak is örülni"

Ditti és Zoli kitartóan szembenéznek minden kihívással, ami szembe jön velük és igyekeznek más szülőknek is erőt adni.

Mici nagy tanító! Teljesen máshogy látunk általa sok mindent az életben. Megtanultunk apró, pici dolgoknak örülni! Folyamatosan türelemre tanít minket

– mesélte Ditti, aki szeretné ezt az életigenlést, kitartást és motiváltságot átadni azoknak a szülőknek, akik hasonló helyzetben vannak, mint ők. Éppen ezért indította el két éve Instagram oldalát, azóta pedig már Podcast csatornát is indított.

A közösségi médián keresztül mutatja meg milyen az élet Micivel

Ditti szeretné, ha több figyelmet és főleg megbecsülést kapnának azok a családok, akik eltérő fejlődésű gyermekeket nevelnek. 

Amikor egy ilyen trauma ér egy házaspárt, fontos, hogy tudjon mibe kapaszkodni, ami átsegíti őket a kezdeti nehézségeken. Kb. fél éve jött a gondolat, hogy a közösségi oldalak mellett jó lenne megmutatni, hogy milyen csodák ezek az édesanyák, akikkel naponta találkozom Mici ovijában. Így jött az ötlet a Csoda Anyák podcasthez

Ezek a családok nagyon sokat küzdenek, harcolnak a gyermekeikért sokszor erőn felül mind anyagilag, mind pszichésen egyaránt. Ők is ugyanolyan emberek, mint bárki. Anno ők is úgy vágtak neki a gyermekáldásnak, mint minden házaspár, hogy 9 hónap boldog várandósság után egy egészséges kisbabának adnak életet, aki majd szépen fejlődik, ahogyan azt kell Neki. De ez nem így történt, ennek ellenére szívük összes szeretetével segítik gyermekeiket át a nehézségeken. Sokat tanulok tőlük! – zárta gondolatait az édesanya, akitől szintén sokan tanulhatnak követői. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast