Létrehozva: 2022.07.01.

Vihar előtti csend? Ez történt a TV2 milliós adósságot öröklő sztárjával

A fiatal énekes még mindig nem lehet teljesen nyugodt.

Szerző Doris

Átmenetileg fellélegezhetett a Sztárban Sztár leszek!-ből megismert Farkas Sándor Lajos, akinek a kálváriája akkor kezdődött, amikor tavaly nyáron imádott édesapja után elvesztette az anyukáját is. 

Fotó: TV2

Kiderült ugyanis, hogy a fiatal énekes örökölte azt a hatalmas, 280 négyzetméteres szigetszentmiklósi házat, amelyben egykor a szülei laktak, és amit a hagyatéki tárgyalás után tetemes jelzálog terhel. A végrehajtók nem kevesebb, mint 89 millió forintot követeltek Lajostól, akinek egyetlen esélye maradt: Júniusig el kell adnia a házat, különben kilakoltatják.

Mivel június már elmúlt, időszerűnek gondoltuk, hogy megkeressük a fiatal tehetséget, hogy áll most az ügy, vajon elvonultak a viharfelhők? Vagy esetleg bekövetkezett a legrosszabb?

"Persze még aggódom, de egyelőre nem történt semmi, nem kaptam hivatalos értesítést semmiről. Sajnos egyelőre nem is tudtam eladni az ingatlant, vannak érdeklődők ugyan, de senki komoly. Pedig még az árát is lejjebb vittem, jelenleg 58 millió forintba kerül. Egyébként én jelenleg nem is ott lakom, a párommal élek együtt, a ház ki van adva albérletbe. Nem tudom, mi lesz, a sorsra bízom a dolgot" - árulta el a Ripost-nak Farkas Sándor Lajos, aki addig is igyekszik az egyetemi tanulmányaira és a zenére koncentrálni.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Leleplezte titkát Király Viktor, így még sosem láttuk!

FÜLES

Vilmos herceg először állt munkába azóta, hogy kiderült, Katalin hercegné rákos

FÜLES

"A mát inkább töröljük" - Zimány Linda szomorú bejegyzést tett közzé

FÜLES

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése