Létrehozva: 2022.07.05.
Módosítva: 2022.07.05.

Kést rántott a gyerekekre a Budapestre tartó buszon a férfi - fotók

Késsel fenyegette a gyerekeket, mert cigit akart.

Szerző Ripost

A vádirat szerint egy kunszentmártoni férfi januárban felszállt egy Budapest felé közlekedő buszra. Az elkövető a felszállás előtt több szem nyugtatót vett be és arra alkoholt fogyasztott. Az utazás során megszólított egy kisgyereket, és cigarettát kért tőle. Mivel azt sem tőle, sem a többi utastól nem kapott, újra a gyermekhez lépett. Zsebéből elővette és kinyitotta a rugós kését és megfenyegette a fiatalt, hogy vagy ad neki cigit vagy megszúrja őt és a többi utast is. Mivel cigarettát ekkor sem kapott, a rabló a kést több alkalommal belevágta az előtte lévő ülés fejtámlájába, azt több helyen kivágta, végül a kést eltette.

Fotó: Ügyészség

A férfi a kecskeméti, pár perces megálló során követte a buszról szintén ekkor leszálló két kiskorút, akiket először arra kért, hogy vegyenek neki cigarettát. Miután a gyerekek nemet mondtak, a férfi a kezét a kést rejtő zsebébe tette és felszólította egyiküket értékei átadására. A gyerek a követelésnek nem tett eleget és otthagyta a késest, aki ezután visszaszállt a buszba. A férfit Budapestre érkezésekor a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

A vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi 2021 nyarán Kunszentmártonban, 3 hét alatt négy esetben is ittas állapotban vezetett, egyszer egy segédmotor-kerékpárt, háromszor pedig autót. Utolsó alkalommal a részeg férfi az elindulást követően az autóval lesodródott az útról és egy ház oldalába csapódott. Az ügyészség most a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletével, valamint ittas járművezetéssel vádolja, ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását és a járművezetéstől való végleges eltiltását indítványozza.

Fotó: Ügyészség

Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár