Létrehozva: 2023.02.05.

Heti top: elhunyt a legendás olimpikon, Schumacher nagy lehetőséget kapott

Január 30-a és február 4-e között számos érdekes esemény történt a sport világában. A Ripost heti cikkeiből válogatunk.

107 éves korában elhunyt a világ legidősebb olimpikonja, Félix Sienra. Az 1916. január 21-én Montevideóban született Sienra vitorlásversenyzőként vett részt az 1948-as londoni olimpián, ahol hatodik lett. A legidősebb élő olimpikonná így a 102 éves francia távolugró, Yvonne Chabot-Curtet lépett elő, aki 1948-ban és 1952-ben szerepelt az ötkarikás játékokon.

Mick Schumacher a második helyen végzett a Bajnokok Versenyének (Race of Champion) egyéni kategóriájában, a döntőben a svéd ralikrossz és német túraautó-bajnokságból ismert Mattias Ekström diadalmaskodott, aki 2009-ben Michael Schumachert is legyőzte. Ennek kapcsán szívszorító fotót osztott meg a svéd pilóta. A hétszeres világbajnok fia, Mick szintén remek hírt kapott, ugyanis a Mercedes után egy újabb Forma–1-es istálló, a McLaren is szerződtette tartalékversenyzőnek.

A sérüléséből fokozatosan visszatérő Gulácsi Péter rossz hírt kapott, hiába tervezi nyárra a visszatérést, a Lipcsénél már az utódlásán gondolkoznak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó