Létrehozva: 2023.02.05.

Az édesanya szívszorító fájdalma: Kétségbeesetten keresi eltűnt 17 éves fiát

Összetört a békéscsabai édesanya, aki egy hónapja nem tudja, hol lehet Péter.

Már egy hónapja kétségbeesetten keresi eltűnt fiát Annamária. Fia, a 17 éves Nagy Péter József január elején elhagyta békéscsabai otthonát és azóta sem tért vissza a családi fészekbe, illetve nem adott magáról semmilyen életjelet. Anyja teljesen kétségbe van esve, nagyon aggódik, mi történhetett az egyetlen fiával. Annak érdekében, hogy minél előbb megtalálják egy szem gyermekét, még egy magánnyomozót is felbérelt.

A 17 éves fiú már egy hónapja nem ment haza.  Fotó: police.hu

Annamária közösségi oldalakon is megosztotta eltűnt fia képét, hátha ott jelentkezik valaki, aki látta a fiatalt. 

Nem tudom, mit tehetek még, nagyon el vagyok keseredve! Nagy nehezen sikerült összegyűjtenem 100 ezer forintot, ennyit kér ugyanis a magánnyomozó a munkájáért. Az utolsó pénzemet is nekiadtam, bármit megadnék azért, hogy előkerüljön a fiam

– mondta az asszony.

A 17 éves József egy nagyon rendes fiú volt, aki mindig is szakács szeretett volna lenni, az utóbbi időben viszont az anyja szerint egy nagyon rossz bandába került bele. 

 "Sajnos drogozott is. Belekerült egy nagyon rossz társaságba"  – árulta el, majd hozzátette, a fiú telefonja már 2 hete ki van kapcsolva.

József édesanyja már napok óta nem alszik, elmondása szerint neki nincs senkije a fián kívül, mozgáskorlátozott és nincsen családja. Az idegeskedéstől már enni sem tud, ami miatt gyomorproblémái is kialakultak. 

Összerezzenek, ha valaki csenget, mert félek attól, hogy valaki rossz hírrel állít be hozzám. Alig bírok aludni, éjszakánként felriadok és magamat hibáztatom. Lehet, hogy ha nem lettem volna vele ennyire szigorú és több teret hagytam volna neki, akkor nem jutottunk volna el idáig

 – meséli könnyek között. 

Korábban is volt már arra eset, hogy magánnyomozót béreltek fel eltűnt emberek felderítésére. Talán az egyik legismertebb az eltűnt Szeitl Gergely esete, akit csak óbudai „tai chi-s” férfiként emlegettek. Az eltűnt 38 éves férfit a rendőrség, családja, rokonai és barátai is hatalmas erőkkel keresték. Gergely a II. kerületi Őzgida utcából a közeli erdőbe ment 2020. január 13-án, de nem tért haza. A férfi eltűnéséről szinte a teljes sajtó beszámolt. Egy hónappal később találták meg a férfi holttestét. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább