Létrehozva: 2023.03.25.

Brutális lesz, ami lecsap hazánkra - jön az égi áldás minden formában

Az időjárás nem kedvez majd a kirándulóknak. Mutatjuk, hogy milyen idő várható az elkövetkezendő napokban.

Szerző KL

A nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szakadozik, csökken a felhőzet, estére szinte mindenütt kiderül az ég. A csapadékzóna fokozatosan kelet felé haladva többfelé okoz esőt, záporesőt, egy-egy helyen zivatar sem kizárt.

7,January,2016,Istanbul,,Turkey,,Cold,,Windy,Day,In,Istanbul.
Elő az esőkabátokat, esernyőket, esős időjárás várható a hétvégén Fotó: Orlok / Shutterstock

A nyugati, északnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Ami a folytatást illet:

Vasárnap

Délelőtt változóan felhős lesz az ég, majd déltől délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé ered el az eső. A déli szél megerősödik. 14-19 fok várható.

Hétfő

Az erősen felhős égből főleg a nap első felében várható többfelé eső, zápor (akár kiadós mennyiségben). Délután szakadozik a felhőzet, de záporok ekkor is lehetnek még. Viharossá fokozódik az északnyugati szél, erős hidegfront érkezik. Reggel 10, délután már csak 6 fok körüli értékeket mérhetünk.

Kedd

Felhőátvonulások lesznek elszórt záporokkal, a hegyekben hózáporokkal. Erős, olykor viharos lesz az ÉNy-i szél. Reggel gyengén fagyhat, délután is csak 6-7 fok valószínű - írja a köpönyeg.hu.

 

Szerző KL

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk a világ legbüdösebb ételét

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

life.hu

Ha nem akarsz "olcsó" megjelenést, ezeket a ruhadarabokat ne viseld

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár