Létrehozva: 2023.03.30.
Módosítva: 2023.03.30.

Kiderült, mit szólt Lékai-Kiss Ramóna győzelméhez Ördög Nóra

Az elmúlt években Ördög Nóra zsebelte be a legjobb női műsorvezetőnek járó díjat, ám idén kolléganője örülhetett.

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, ahol több kategóriában is elismerték a műsorokat, színészeket és műsorvezetőket. A jelöltek között volt Lékai-Kiss Ramóna is, aki elnyerte a legjobb női műsorvezető díját. Sokan talán arra számítottak, ahogy már jó pár éve mindig, úgy idén is Ördög Nóri kapja meg ezt a rangos elismerést, ám tévedtek.  A Sztárban Sztár zsűritagja a szerda esti esemény másnapján örömmel mesélt érzéseiről és a Borsnak azt is elárulta, ki hívta fel azonnal a ceremónia után. 

 

Nagyon büszke vagyok erre a szakmai díjra, az pedig kifejezetten hatalmas öröm számomra, hogy Ördög Nóra után, – aki egyébként elsőként gratulált nekem Mexikóból – idén én vehettem át ezt az elismerést. Már a jelöltség önmagában is nagyon nagy szó, de hatalmas vágyam volt, hogy ez a trófea az én polcomra is odakerüljön, és hogy ez most, 2023-ban történt meg, igazán örömteli, nagyon hálás vagyok ezért.

– mondta a Borsnak Ramóna. Az, hogy Ördög Nóra elsőként gratulált neki, sokat elmond kettejük kapcsolatáról. A nézők a Dancing with the Stars adásaiban is láthatták, hogy milyen jó viszonyt ápol egymással a két műsorvezető. 

Lékai-Kiss Ramóna 2017-ben, amikor elment az első műsorvezetői meghallgatására, nem gondolta, hogy egyszer ilyen elismerésben lesz része. A győzelme ellenére azonban úgy érzi, hogy továbbra sem dőlhet hátra, sőt, még nagyobb lelkesedéssel, és odafigyeléssel fogja végezni a munkáját. A gálán a boldogság mellett óriási izgalom is hatalmába kerítette, pedig nem kellett volna, hiszen régi ismerősök, barátok és kollégák hallgatták meg a köszönőbeszédét. 

„Nem szerepelt a távoli terveim között ez az elismerés, de vágytam rá.  A TV2-nek köszönhetően lehetőségem van hónapról-hónapra, újabb és újabb műsorokban szerepelni és szórakoztatni a nézőket. Leghálásabb mégis Pavel Stanchevnek és Fischer Gábornak vagyok, akik a mai napig megbíznak bennem” – mondta elégedetten Lékai-Kiss Ramóna.

Hét alkalommal győzött eddig Ördög Nóra

Ördög Nórát már kilenc alkalommal jelölték a Televíziós Újságírók Díjára, ebből hétszer sikerült is hazavinnie a szobrocskát. Ezzel az elismerés történetében rekordernek számít. Bár idén Lékai-Kiss Ramóna letaszította a trónról, semmi oka nincs keseregni, hiszen az Ázsia Expressz a legjobb reality-nek járó díját zsebelhette be. Nóri Mexikóból jelentkezett be az átadóra, ahol éppen a műsor negyedik évadát forgatják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Autómentők dolgoztak egy roncsnál az M0-son, aztán a semmiből becsapódott még egy autó - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!