Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lejárt szavatosságú tejbe kortyoltál? Nem kell mindjárt pánikba esni

default user icon
MME
Olykor előfordul, hogy elszámoljuk magunkat a nagybevásárlás során, és nem fogy el az összes doboz tej a rajta feltüntetett időn belül. Elfogyaszthatjuk-e a lejárt szavatosságú termékeket? Máris eláruljuk!

Mindenekelőtt jó, ha tudjuk, hogy kétféle dátumjelölést kell megkülönböztetnünk.
A fogyaszthatósági idő a romlékony áruk elfogyaszthatóságát jelöli, ezek esetében a dátum elmúlásával nem szabad kockáztatnunk, inkább szabaduljunk meg az adott élelmiszertől.
A másik a minőségmegőrzési idő, ami a tartós élelmiszereken jelzi azt az időpontot, mely után a termék veszíthet minőségéből, de nem biztos, hogy már nem fogyasztható – írja a Nébih lejárati útmutatójában.

Honnan tudhatod, hogy megromlott a tej?

A friss tej sima, híg, fehér és semleges illatú. A romlott tej ezzel szemben besűrűsödhet, lehet csomós, darabos, sőt, akár sárgás színű is. A baktériumok túlszaporodásának következtében jellegzetesen savanyúvá válik mind a szaga, mind az íze, így már egy korty alapján is könnyű megállapítani, ha nem fogyasztható az ital. Ez az egy korty szerencsére még semmilyen negatív hatással nincs a szervezetre, leszámítva a rossz íz okozta kellemetlenséget.
Ha azonban nem észleljük időben a romlottságát, és nagy mennyiségben fogyasztunk a tejből, elsősorban emésztőrendszeri panaszokat tapasztalunk majd, úgymint:

  • hasi fájdalom,
  • hányinger és hányás, valamint
  • hasmenés.

A tünetek 12–24 órán belül enyhülnek, majd teljesen megszűnnek, a regenerálódás alatt fontos, hogy sok folyadékkal és pihenéssel segítsük a szervezetünket. Amennyiben súlyosabb reakció lép fel, vagy nem múlik a rosszullét, kérjük orvos segítségét.

Mi legyen a lejárt tejjel, ha nem szeretnénk meginni?

Az élelmiszer-pazarlás elkerülése érdekében célszerű átgondolni, mit tudunk kezdeni a szavatossági időt túllépő tejtermékkel, mielőtt a lefolyóba öntenénk azt. Ugyanis ha a csomagoláson feltüntetett minőségmegőrzési idő már elmúlt, de a tej nem mutatja a romlás egyértelmű jeleit (savanyú szag és íz, csomós, darabos, sűrű textúra), akkor sütéshez-főzéshez még minden kétséget kizáróan felhasználható.

EPRES CLAFOUTIS (TEJES PITE)>>> 


Fontos azonban, hogy ha nem vagyunk biztosak az ital romlottságát illetően, akkor semmiképpen ne kockáztassunk!

(Borítókép: Shutterstock)

Ajánljuk még:

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss