Létrehozva: 2023.06.03.
Módosítva: 2023.06.03.

Édesanyja egyetlen tévedése okozott végzetes agykárosodást a csecsemőnek

A megtört édesanya az interneten osztotta meg szomorú történetét.

A féléves Karvion éppen egy hónapja került az amerikai Milwaukee gyermekkórházába, miután nem kapott levegőt a takaró alatt, és ennek következtében elvesztette az eszméletét

Karvion öt hónaposan került kórházba, és már egy hónapja küzdenek az életéért  Fotó: GoFundMe

Bár azelőtt rendszerint átaludta az éjszakát, május 2-án hajnali 5-kor sírva riadt fel a kiságyában, édesanyja pedig úgy gondolta, hogy úgy tudja legkönnyebben megnyugtatni, ha férjével maguk közé veszik a saját ágyukba. Az meg sem fordult az asszony fejében, hogy ezzel rosszat tehetnek neki.

Van egy 4 éves és egy 1 éves lányunk. Megesküdtünk tehát, hogy tudjuk, mit csinálunk

– idézte fel a rémálommá vált éjszakát Breanna Brown a Mirrornak

Miután mindannyian visszaaludtak, férje ébresztette magán kívül kiabálva, hogy a baba elkékült és nem lélegzik. Először csak azt hitték, hogy eldugult az orra, és ki kell szippantani, de nem találták az orrszívót, hiába hajigálták szerteszét az orvosságos fiók tartalmát. A pánik mindkét szülőre átragadt, de az apuka megpróbálta szájon át lélegeztetni a kicsit. A telefont sem találták, hogy a mentőket riasszák, végül interneten keresztül csörgették meg a segélyhívót. A mentők egyenesen a sürgősségire vitték a gyereket, akinek az oxigénhiány miatt intenzív görcsrohamai voltak. 

A szívem összetört. Szó szerint, emberek. Rosszul voltam. Szédültem. Megzavarodtam. Csak vissza akartam tekerni hajnali 5-re az órát, hogy a kiságyában hagyjam

– mondta a teljesen kikészült anya, aki szerint ez az egyetlen rossz döntése vezetett a tragédiához. 

Május 3-a óta a kisfiúnak folyamatos rohamai vannak, ráadásul a koronavírust is elkapta. A kórházban intravénásan kapott folyadékot, hogy szabályozzák a vércukorszintjét és hidratált maradjon. A harmadik és negyedik nap fordulóján intubálni kellett, mivel a gyógyszerek mellékhatásai miatt leállt a légzése. Néhány nappal később a légzőcső mellé behelyezték az etetőcsövet is. Végül az orvosok közölték azt a hírt, amit egyetlen szülő sem akarna hallani: a gyermek valószínűleg sosem épülhet fel, miután 75 százalékos agykárosodást szenvedett. 

A babák csodákra képesek, mindennap meglepnek minket, de az agyszövet nem olyan, mint egy vágás a karon. Az agysejtek nem térnek vissza, megkeményednek, mint egy műtéti heg

– magyarázták az anyukának, aki a rossz hír hallatán maga is majdnem elvesztette az eszméletét. A férjének kellett megfognia, hogy össze ne essen. Mindazonáltal még mindig reménykednek, hátha csoda történik. Ennek azonban sajnos rettentő kicsi az esélye.

KÜLFÖLD

Élet és halál között lebegve hagyták magára a csecsemőt, pótszülő nélkül nem vállalja a klinika

Szívbetegen hagyták magára, egész Erdély összefogott érte.

KÜLFÖLD

Élet és halál között lebegve hagyták magára a csecsemőt, pótszülő nélkül nem vállalja a klinika

Szívbetegen hagyták magára, egész Erdély összefogott érte.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját