Ezeket az élelmiszereket tilos fogyasztani, ha aranyérbetegségben szenvedsz

Forrás: Shutterstock -
betegség megelőzés proktis2022 aranyér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan azt gondolják, hogy az aranyér kifejezetten az idősek betegsége, pedig ez nem feltétlenül igaz. A fejlett országok lakosságának közel 50%-a érintett 30 éves kor felett, és a legfrissebb felmérések szerint a számuk folyamatosan növekszik, éppen ezért nem árt beszélni róla, és kilépni a némaság árnyékából e téma tekintetében is.

Mi is pontosan az aranyér?

Egy érköteg, amely a végbélnyálkahártya alatt helyezkedik el. Fontos szerepet tölt be az ember szervezetében, ugyanis enélkül nincs szabályos végbélműködés, vagyis megfelelő széklettartási és ürítési folyamatok sincsenek. A végbélben sűrű ér- és ideghálózat található, nem véletlenül az emberi test egyik legérzékenyebb része. Ha meglazul az érpárnát rögzítő kötőszövet, akkor az érhálózat kitágul, megduzzad, az érköteg pedig akár a végbélcsatornán kívül is megjelenhet – ilyenkor beszélünk aranyérbetegségről.

Kellemetlen, de nem megoldhatatlan

Sokan titkolják, hogy aranyérbetegséggel küzdenek, pedig a probléma a fenti számadatok alapján sokkal több embert érint, mint elsőre gondolnánk. Mégis vannak, akiknél a szégyenérzet és a megszólástól való félelem erősebbnek bizonyul, olyannyira, hogy hajlamosak a betegség köré építeni az életüket ahelyett, hogy tennének valamit, vagy felkeresnének egy szakembert, aki segítene megszüntetni ezt a kínzó állapotot.

Forrás: Shutterstock

Pedig azzal, ha kerülik azokat a sporttevékenységeket, amelyek fájdalmat okozhatnak, például nem mennek biciklitúrára, lovagolni, futni vagy kocogni sem, rengeteg pozitív élményről maradnak le.

Vannak olyan öltözékek (hölgyek esetében a tanga, a feszes harisnyák és nadrágok), amelyek további irritációt, sérülést okozhatnak az amúgy is érzékeny területeken. Ezért inkább lemondanak kedvenc darabjaikról, ahelyett, hogy bevallanák önmaguknak is a problémát, és elkezdenék kezelni az aranyerüket.

Sokan – végül is helyesen – elkezdik kerülni azokat az élelmiszereket, amelyek ronthatnak a tüneteken:

lemondanak például a tejtermékekről, amelyek rossz hatással lehetnek a belek savképző képességére, vagy búcsút intenek a finomított cukornak, szénhidrátoknak, chipseknek, a kávénak vagy akár az alkoholnak is.

Ezek az általános jólléthez nagyban hozzájárulnak, de ettől függetlenül az alapproblémával, azaz az aranyérrel is érdemes foglalkozni.

Jobban megéri segítséget kérni!

Egyrészt azért, mert a beteg a fentebb felsorolt „megszorításokkal" tulajdonképpen az életminőségét rontja, arról nem is beszélve, hogy a titkolózás növeli a szorongást és a szégyenérzetet. Másrészt pedig a kezeletlen tünetek súlyosabbá válhatnak, ami komolyabb problémákhoz is vezethet. Éppen ezért a tünetek észlelésekor érdemes elmenni a legközelebbi patikába és kiválasztani egy aranyérkezelésre alkalmas készítményt. Valóban nem kellemes erről beszélni és segítséget kérni, ám azt be kell látni, hogy egy betegség miatt nem kell szégyent éreznünk, sőt, sokkal inkább felelősséggel tartozunk azért, hogy mihamarabb kilábaljunk az adott problémából.

Ha az alábbi tüneteket tapasztalod, azonnal kérj segítséget: vérzés, fájdalom, kitüremkedés, előreesés (prolapsus), viszketés, váladékozás, székelési nehezítettség. Ha pedig az otthoni kezelésre használt aranyér elleni készítmények sem segítenek, akkor fordulj szakemberhez!

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

A Proktis-M kúp és kenőcs enyhítik az aranyér tüneteit a hialuronsav és több gyógynövény előnyös hatása révén. A tünetektől függően kombinálva is használhatók a végbélben és a végbélnyílás környékén. Ezek patikában kapható gyógyászati segédeszközök.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.