Létrehozva: 2022.05.19.

Vallottak a kamionosok: ezért előzgetik egymást

Megdöbbentő párbeszédből derül ki az igazság. Alig akad olyan kamionos, aki tisztelné a szabályokat, ráadásul megvetik azokat, akik betartják őket.

A Kamionosok nevű zárt Facebook csoportban zajlott egy sok résztvevős beszélgetés, ami abból indult ki, hogy az egyik tag feltett egy kérdést: „M0-áson mindig hetvennel megyek a 40 tonnással, mégis villognak a kollégák. Miért? Hisz az autóút” – érdeklődött, arra célozva, hogy a 70 km/h a megengedett sebesség azon az útszakaszon. A válaszadók nem kímélték a téma felvetőjét, sőt, mondhatni porig alázták. A dühítő párbeszédből az derül ki, hogy a kamionosok többsége egyáltalán nem tartja be a szabályokat, hülyének nézik azt, aki azt megteszi, és nagyon szeretik egymást pocskondiázni.

Arra is fény derült, hogy miért láthatjuk sokszor azt, hogy a kamionok az autópályán előzgetik egymást. „Mert mindenki mindenhol 90-el megy. Én is 90-ezek, de nem villogok meg, állok a seggébe annak, aki betartja, csak szimplán megelőzöm” – írta egy sofőr. 

Úgy tűnik, hogy a szabálytalankodók kezdik el azokat megkerülni, akik szeretnék betartani a szabályokat. Ennek azonban néha kakasviadal lesz a vége. „Majd egyszer egy olyan előz meg, aki ráér egy kicsit és beáll eléd 55-tel, aztán ha megpróbálod megelőzni, akkor majd felgyorsít, majd visszalassít, amikor beállsz mögé és ez így megy majd, amíg világ a világ” – írta egy, ezt viccesnek tartó kamionos.

De nézzük, mik a reakciók egy szabálykövető kamionos egyszerű kérdésére:

„Már megint egy troll..... Unalmasok vagytok. Ha ilyen mértékű komplexusban szenvedsz, hidd el, egy pszichológus jobban tud segíteni mint mi. Ajánlom Dr.Csernust. Tőle több anyázást kapsz, mint itt tőlünk, ha ez hiányzik.…”

„Biztos nincs senkid, és azzal éled ki a sz*r életed, hogy másokat feltartasz, akik haladnának haza a családhoz. Nemhogy örülnél, hogy hamarabb vége a napodnak és mehetsz haza. 90-nél se fényképez senki, ha esetleg attól tartanál, hogy kapod a büntit.

„Te vagy az egyetlen szabályos kamionos az országban! Légy büszke rá! Egy millió balesetmentes (kéz és láb törés nélküli) km így az M0-son, és kapsz egy oklevelet a rendőrfőkapitánytól. Szurkolok neked!”

„Én ezt nem írtam volna ide, mert amit most kapni fogsz, azt elteheted magadnak!

„A KRESZ,az egy fix, adott dolog. A közlekedés meg annak a rugalmas alkalmazása! Mi így, az önkéntesrendőr szabályosék meg úgy!”

Több kamionos aztán azért veszett össze, mert akad, amelyikük szerint a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat nem ismeri fel, hogy kamion vagy személyautó megy az úton, mások viszont kaptak már büntetést a VÉDA miatt. A kamionosok viszont persze tudják, hol a sebességmérő, így könnyen kijátsszák a rendszert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten