Létrehozva: 2022.05.21.
Módosítva: 2022.05.21.

Ma lenne 82 éves Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja - Fotó

Pécsi Ildikót a máriabesnyői temetőben helyezték végső nyugalomra.

Szerző Doris

Pécsi Ildikó több mint tíz éve vásárolt egy dupla sírhelyet magának és a férjének a máriabesnyői temetőben. Azért esett a választása erre a sírkertre, mert itt nyugszik nagy bálványa, Hegedűs Gyula színész is. 

PÉCSI Ildikó; KRENCSEY Marianne; Pécsi Ildikó
Fotó: MTVA Fotóarchívum/Zih Zsolt

A Kossuth-díjas színésznő életében komoly szerepet játszott a legendás színész, már akkor is, amikor a Vígszínház társulatához szerződött. Hegedűs Gyula szellemisége teljesen magával ragadta Ildikót, ezért elhatározta, hogy élete végéig ápolja az emlékét. Éppen ezért rendszeresen kijárt a temetőbe, ahol rendben tartotta a színészóriás síremlékét.

Pécsi Ildikó 2020. december 5-én hunyt el, 19-én vettek tőle végső búcsút, egy borús, szombati napon a máriabesnyői temetőben.

A Ripost most kilátogatott a sírhoz, hiszen Ildikó május 21-én ünnepelné a 82. születésnapját. A legendás színésznő sírja nagyon gondozott, friss virágok is díszítették, amikor ott jártunk.

Fotó: Ripost

Május 21-e már csak azért is jelentős dátum, mert ma első alkalommal adják át a Pécsi Ildikó-díjat, amit a színésznő fogadott fia és legfőbb bizalmasa, L. Péterfi Csaba alapított!

Fotó: L. Péterfi Csaba

„A díj egy arany pecsétgyűrű, egy üveg obeliszk Pécsi Ildikó aláírásával. A díjazottat évente öt színésznő közül választja ki a közönség. Ildikó mindig nagyon fontosnak tartotta, hogy a már nem annyira fiatal színészek is megfelelő figyelmet kapjanak. Sokat tett a nyugdíjas színészekért. És éppen ezért úgy gondoltam, ez a díj is őt képviselje. Viszont ez nem egy életműdíj, mert az nekem olyan, mintha már valaki el akarna köszönni a szakmától” – nyilatkozta a Ripostnak L.Péterfi Csaba, aki azt is elárulta, hogy a díjat 65 év felüli színésznők kaphatnak meg, és idén Halász Judit veheti át az elismerést.

A díjat egyébként Erős Apolka szobrászművész készítette.

 

 

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter