Létrehozva: 2022.05.26.
Módosítva: 2022.05.26.

A gyilkossággal vádolt magyar egyetemi oktató: Térfigyelő kamera rögzítette korábbi brutális tettét

Nem ez az első rendőrségi ügye: korábbi élettársától távoltartását rendelték el, a Kolozsvári Egyetem pedig fegyelmi eljárást indított ellene. Nagy erőkkel keresik a magyar nő megölése miatt.

Nagy erőkkel keresik azt a férfit, akinek barátnőjét egy bárodsomodi elhagyatott benzinkúton találtak meg egy szemeteszsákban. A Kolozsváron élő, doktoranduszként dolgozó M. Beátát már napok óta eltűntként keresték, miután párjával együtt indult el túrázni a Kolozs megyei Havasrekettyére, az ottani vízeséshez, de onnan nem tért vissza és telefonján sem lehetett elérni.

A holttest megtalálása után a gyanú azonnal párjára, Bóné Ferencre terelődött: a férfit korábban már elítélték volt élettársa bántalmazásáért. Azt is megállapították a köztéri kamerák felvételeiből, hogy az autóban, amellyel szombaton kirándulni indultak Kolozsvárról, később már csak a férfi volt látható, így M. Beáta már az első napon halott lehetett. Csakhogy Bóné Ferenc eltűnt, senki sem tudja, hol lehet. A gyanú szerint a férfi Magyarországra szökött át, hiszen korábban itt is dolgozott.

A férfit nagy erőkkel keresi a rendőrség.

A férfi 2020 augusztusában, amikor még a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári film-, fotó- és médiatanszékének oktatója volt, brutálisan megverte volt élettársát. Bónénak már akkor is meggyűlt a baja a köztéri kamerákkal, a támadást ugyanis térfigyelő kamera rögzítette, amin Bóné tisztán kivehető volt. Az áldozat ügyvédje a bántalmazást, illetve az orvosi ellátást követő napon tett büntetőfeljelentést tett a férfi ellen, a támadás súlyossága miatt pedig a férfival szemben hat hónapos távoltartást rendeltek el, ami azt jelentette, hogy legalább 200 méteres fizikai távolságot kellett tartania volt élettársától, és automatikusan bűncselekménynek minősült volna, ha üzenetet ír neki. A férfit végül másfél év felfüggesztettre ítélte a román bíróság, és pszichológiai kezelésre is kötelezték.

Az egyetem, ahol tanított, etikai eljárást indított Bóné ellen, erre azonban már nem került sor, mert a férfi azonnali hatállyal felmondott. A csavar az ügyben, hogy ezután óráit éppen M. Beáta kapta meg.

Péterfy-Novák Éva, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Alapítvány egyik alapítója már 2020-ban felszólalt oldalán a férfi ellen, akkor azt írta: „Mondjuk ki, szégyen, hogy ilyen ember egyetemeken taníthat”. Péterfy-Novák most újra posztolt az új támadásról, ezalatt már Renner Erika, a lúgos ügy áldozata is hitetlenkedésének adott hangot: „Ez volt az előző bántalmazásának az ítélete. A bíróság szerint ez a büntetés visszatartó erő!” - írta elképedve arra, hogy Bóné korábbi támadása miatt mindössze felfüggesztettet kapott.

A kolozsvári rendőrség körözést adott ki Boné autójára. A szürke, AR-51-LAC rendszámú Dacia Logan márkájú autót a vizsgálat jelenlegi állása szerint utoljára május 22-én 11 óra körül Élesden látták, Nagyvárad irányába haladt. 

A hatóság arra kéri a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fent nevezett járműről, jelentkezzen a legközelebbi rendőrőrsön, vagy hívja a 112-es telefonszámot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra