Létrehozva: 2022.08.12.

Ilyen volt Orbán Viktor dallasi beszéde testközelből

A CNN, a Fox News és a többi jól ismert nagy nemzetközi média mellett tudósított a HírTV Orbán Viktor dallasi beszédéről, így riporterük testközelből láthatta a konferenciát és a közönséget. Élményeiről részletesen beszámolt a Ripostnak.

Még mindig téma Orbán Viktor miniszterelnök dallasi beszéde, amivel megnyitotta a CPAC-et, a világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényét, ahol receptet adott a sikerre „Így harcolunk mi” címmel. A helyszínen nagy ováció fogadta a beszédet: mint azt a Ripostnak egy szemtanú, a beszédet közvetítő HírTV kiküldött tudósítója elmondta, legalább tízszer megszakította a beszédet a hangos tetszésnyilvánítás

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

A világ „baráti és Orbán Viktorral ellenséges” része is felfigyelt a miniszterelnök dallasi beszédére – értékelte a nemzetközi reakciót Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. A balliberális média megpróbálta lejáratni a felszólalást, először azt a fake newst tálalva, hogy a magyar miniszterelnök „fizetett, hogy beszédet mondhasson” – ezt a rendezvény szervezői közleményben cáfolták. Orbán Viktor meghívása elsősorban annak az eredménynek az elismerése, hogy politikájával stabil konzervatív kormányzást valósított meg Magyarországon. Ezután azt próbálták elhitetni az olvasóikkal, hogy alig néhányan voltak kíváncsiak Orbán Viktor dallasi beszédére. A Ripost egy szemtanút, a HírTV kiküldött tudósítóját kérdezte, ő mit tapasztalt a helyszínen. 

Jó volt magyarnak lenni az Amerikai Konzervatív Unió konferenciáján. Orbán Viktor beszéde után még a jegyszedő néni is odajött hozzánk és megsimogatott bennünket, gratulált a miniszterelnökünkhöz. Amint megtudta valaki, hogy magyarok vagyunk, onnantól fogva csak bátorító szavakat kaptunk. Az emberek megdöbbentek, hogy a balliberális értékrenddel szemben megfogalmazott, családbarát és keresztény, az illegális migrációt ellenző programmal, amiről a magyar kormányfő beszélt, ciklusokon átívelő választási győzelmet és elsöprő többséget lehet szerezni

– mondta Tóth Gábor.

Fotó: Tóth Gábor

„A kommunistákat nehéz legyőzni, mert összefogtak a liberálisokkal és erősebbek mint valaha. A progresszív liberálisok és a kommunisták pontosan ugyanazok, és újra le kellett győzni őket. Mi 2010 óta folyamatosan legyőztük őket. Annyi győzelmet arattunk, hogy az ember csak vakarja a fejét. A győzelem napi rutinná vált számunkra, de ismerjük a mondást: a tegnapi győzelem nem nyeri meg a mai meccset” – fogalmazott dallasi beszédében Orbán Viktor, aki szerint a győzelem kulcsa, hogy „amikor harcolunk, akkor a 100 százalékot beleadjuk, az igazat mondjuk, és kiállunk az igazunkért”. Kiállunk az igazunkért az Európai Unióban is, ahol a brüsszeli bürokrácia a saját ideológiáját próbálja rákényszeríteni Magyarországra.

A baloldal semmilyen korlátot nem ismer a politikában, és amikor a mai progresszívek megpróbálják leválasztani a nyugati civilizációt a kereszténységről, akkor a legrosszabb dolgok történhetnek meg. A legrosszabb dolgok akkor történnek meg, amikor azok kerülnek hatalomra, akik gyűlölik a kereszténységet 

– hangsúlyozta a magyar kormányfő, aki szerint az egyik ilyen Soros György, aki egy érték nélküli poszt-nyugati világot akar. Márpedig a hagyományos értékekre szükség van. „Kevesebb nőimitátor és több Chuck Norris kell” – foglalta össze Orbán Viktor, amiért nagy tapsot kapott.

Félórás beszédében mindazon problémákat érintette, amelyekkel Amerika is küzd, így az illegális bevándorlást és az iskolákba beengedett genderideológiát is. A magyarok nemet mondtak a szülői beleegyezés nélküli szexuális felvilágosításra – hangsúlyozta, és a magyar döntést elismerő tapssal jutalmazta a hallgatóság.

A másik, hatalmas ovációt kiváltott mondata az volt: „Az anya nő, az apa férfi, a gyermekeinket pedig hagyják békén!” Itt a hallgatóság felállva tapsolt és füttyögött. Azt a bejelentést pedig, hogy Magyarországon duplájára nőtt a házasságok és felére az abortuszok száma, valóságos üdvrivalgás fogadta. De a legnagyobb éljenzés Orbán Viktor zárszavához köthető, amikor úgy fogalmazott: „A globalisták elmehetnek a pokolba, én Texasba jöttem!”

A helyszínről tudósító Tóth Gábor szerint szemenszedett hazugság az itthoni balliberális médiában terjedő állítás, hogy csak „bértapsolók” voltak jelen Orbán Viktor dallasi beszédén.

A Hilton három-négyezer fő befogadására alkalmas legnagyobb előadótermében tartották a rendezvényt, ahol legalább félház volt, ami azt jelenti, hogy minimum feleannyian kíváncsiak voltak Orbán Viktorra, mint a konferencia záróbeszédét tartó volt amerikai elnökre, Donald Trumpra 

– mutatott rá a HírTV helyszínről tudósító riportere, hangsúlyozva, hogy a magyar kormányfő beszédét legalább tíz alkalommal spontán módon megszakította a nézőközönség soraiból feltörő tapsorkán. Azt a közel kétezer embert, akik a helyszínen személyesen követték Orbán Viktor dallasi beszédét, szemmel láthatóan fellelkesítette a magyar kormányfő, de rajtuk kívül kivetítőkön és a médiákon keresztül is sokan hallhatták a magyar miniszterelnök helyzetértékelését, és annak tartalmába még a balliberális média is nehezen tudott belekötni – ezért próbálták a helyszínt és a hallgatóságot bagatellizálni.

Hungarian Prime Minister Viktor Orbán Speaks At CPAC In Dallas, Texas.
Fotó: ZACH D ROBERTS

Az Egyesült Államokban politikai nagyüzem van, mivel novemberben újraválasztják a képviselőházat és a szenátus harmadát is, ahol jelenleg a demokraták vannak többségben, ám a felmérések szerint a republikánusok jó eséllyel megfordíthatják az erőviszonyokat. A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök is a CPAC-konferenciát lezáró felszólalásában.

Össze kell fogni az amerikai konzervatívokkal, mert mi, magyarok tudjuk, hogyan lehet leküzdeni a szabadság ellenségeit a politikai hadszíntéren 

– mondta erről a magyar miniszterelnök, aki a szomszédságunkban dúló háborúról is beszélt. A globalista vezetők stratégiája kiterjeszti és elnyújtja a háborút, és egyben csökkenti a béke esélyét – mutatott rá. „Csak erős vezetők képesek békét teremteni” – szögezte le Orbán Viktor dallasi beszédében.

A magyar kormányfő és Magyarország számára is nagy megtiszteltetés volt a texasi CPAC-konferencián történő részvétel és nyitóbeszéd lehetősége. Ez elismerése a kormányfő és a kormány munkájának és egy direkt kiállás az amerikai jobboldal részéről a magyar jobboldali közösség mellett 

– hangsúlyozta értékelésében ifj. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán