Létrehozva: 2023.03.21.

"Megkerülhetetlen, hogy néha találkozzanak" - kitálalt a barát az egykori sztárpárról

Gyenesei Leila és Monoki Lehel két év után intett búcsút egymásnak, ám a közös munka még mindig összeköti őket.

Gyenesei Leila és Monoki Lehel pár hónapja még önfeledten mosolygott egymás mellett a kamerák előtt, aztán derült égből villámcsapásként bejelentették a szakításukat. A sztárpár két évig boldogította egymást, s többek között szerepeltek a TV2 Párharc című műsorában is. Akkor úgy látszott, teljes összhangban vannak, de valami mégis elromlott köztük...

Fotó: Sandor Bankuti

Leila január első napjaiban, az Instagram-oldalán tudatta a nagyvilággal, hogy ismét szingli, míg Lehel hallgatott a témában. A csinos műsorvezető akkor úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy az energiáit más dolgok irányába vigye.

"Ha akarjuk, ha nem, az elengedés az élet része. Sokszor felmerül, hogy a mai világban a kapcsolatok egy életre vagy egy időszakra szól(hat)nak? A valóság, a tapasztalatok azonban ritkán találkoznak azzal a mély belső vággyal, amire a lélek szomjazik, azaz egy életre szóló kapcsolat után. A porszemektől a szemünkben azonban az élet még csodálatos, a tapasztalatok tanulságok. Az erőmet és az energiámat pedig más dolgok irányába vihetem, amelyektől az elmém és a lelkem is gazdagodik. Egy független, erős nő és édesanya vagyok, aki minden nehézségért (is) hálás az életében, mert tudom, hogy tanulni és fejlődni lehet ezek által is. Az élsport is hosszú évtizedeken keresztül erre tanított" - fogalmazott a csinos tévés, ám azóta nem igazán lehetett hallani róluk...

Összeköti őket a munka

Hiába szakítottak a tavalyi év végén, a munka még mindig összeköti őket. Valljuk be, ez nem egy egyszerű helyzet, sőt, számos buktatót rejthet magában... Ennek ellenére úgy tűnik, Leiláék állják a sarat.

Lapunknak a volt szerelmesek közeli barátja árulta el, milyen most a két műsorvezető kapcsolata.

Nyilván, az nem egy könnyű helyzet, mikor az exeddel ugyanott dolgoztok...

 - kezdte lapunknak az egykori sztárpár ismerőse.

"Leilát és Lehelt is összeköti a munka még, de a csatorna azért figyel arra, hogy ne legyen egyiküknek sem kellemetlen a dolog. Általában váltásban dolgoznak, így nincs köztük túl sok interakció, de megkerülhetetlen, hogy néha találkozzanak. Ennek ellenére szerintem jól kezelik, nem érezhető semmiféle feszültség... Leila a szokásához híven, mosolyogva áll a kamerák elé, míg Lehelnek mindig van egy poén a tarsolyában, amivel elszórakoztatja a stábot" - tette hozzá.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Leleplezte titkát Király Viktor, így még sosem láttuk!

FÜLES

Vilmos herceg először állt munkába azóta, hogy kiderült, Katalin hercegné rákos

FÜLES

"A mát inkább töröljük" - Zimány Linda szomorú bejegyzést tett közzé

FÜLES

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése