Létrehozva: 2023.06.02.

Rúzsa Magdi ledobta a cukiságbombát: így élvezik a Balatont hármas ikreivel – fotók

A népszerű énekesnő és családja megkezdte a nyári szezont.

A héten hivatalosan is beköszöntött a nyár, ami nekünk, magyaroknak egyúttal a balatoni szezon kezdetét is jelenti. Rúzsa Magdi és családja pedig az elsők között voltak, akik hódoltak a jó időnek és magyar tengernek.

Rúzs Magdi családjával járja az országot Fotó: Pesthy Márton

A háromgyermekes édesanyára pedig rá is fér a pihenés, hiszen az elmúlt időszakban rendesen zajlottak az események körülötte: adott egy nagykoncertet az Arénában, majd plágiumbotrányba keveredett, legutóbb pedig az a megtiszteltetés érte, hogy hazánkban tartózkodó Ferenc pápa előtt énekelhetett, akitől még egy ajándékot is kapott.

Arról pedig meg nem is beszélve, hogy milyen kihívásokkal jár egy hármasikrek nevelése, így nem is csoda, hogy az énekesnő és férje úgy döntöttek megkezdik a vakációjukat. Ehhez pedig nem is választhattak volna megfelelőbb helyet, mint a Balatont és környékét.

Bevettük Füredet és Tihanyt is! Juhuuuuu!

– írta csodás fotókhoz Rúzsa Magdi. Az első képen a kis Keve, Zalán és Lujzi még babakocsiban láthatók, a későbbi fotókon pedig már szüleik karjaiban élvezik a lenyűgöző panorámát, így érdemes a lapozgatós posztot végignézni!

Az énekesnő hashtageiből pedig az is kiderül, hogy a házaspár terve a nyárra, hogy gyerekeikkel bejárják az országot. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

ripost.hu

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját