RETRO RÁDIÓ

Szomorú vallomás: agyvérzést kapott a híres tehetségkutató sztárjának kisfia





Nyílt őszinteséggel elmondta, hogy érzi most magát.



Megosztás
Szerző: sv
Létrehozva: 2023.06.05.
Módosítva: 2023.06.05.
agyvérzés Myles Stephenson gyermek sztár

Myles Stephenson az angol X-Faktor nagy felfedezettje, aki azóta a Rak-Su együttes ikonikus énekese lett. 2017 óta hírneve töretlen, amikor pedig a 31 éves, sármos énekes bejelentette, hogy gyermeke lesz, sok női rajongó szíve tört össze. Ami azonban ezután következett, azt senki nem kívánta a fiatal szülőknek. 

A kis Shiloh ugyanis agyvérzést kapott. Az még nem tisztázott, hogy a születés előtt, közben, vagy közvetlenül utána történt-e meg, de az bizonyos, hogy olyan következményekkel járt a fejlődése tekintetében, amelyeket egész életében viselnie kell. Az énekes elmondta, hogy nagyjából akkor fedezték fel, hogy valami nincs rendben, amikor a baba hat hónapos volt. Az első dolog, amit észrevettek, hogy a jobb keze mindig ökölbe van szorítva, és nem is használja azt. Mivel Shiloh az első gyermekük, megnyugtatónak találták azt a választ, miszerint gyerekük balkezes lesz, hamarosan azonban újabb aggasztó jeleket vettek észre. Amikor ugyanis elkezdett totyogni, észrevették, hogy a jobb lábát húzza. 

Az orvosok csakhamar felfedezték, hogy agyvérzése lehetett, ez az agyának bal oldalát érintette, aminek következtében a jobb végtagjai nem tudják megfelelően ellátni funkciójukat. A szülők elkeseredettek és szomorúak lettek. Elmondásuk szerint nem az fáj  a legjobban, hogy Shilohból sosem lesz Messi vagy Ronaldo, hanem az, hogy a hétköznapi dolgok is kihívást jelentenek majd: nem fogja tudni feltekerni a spagettit a villájára, és bizonyos játékok is nehezebben mennek majd a barátaival – tudta meg a Mirror





 





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás