Létrehozva: 2023.06.08.

Baba Vanga újabb félelmetes jövendölése került elő: nagyhatalmi háborúk és globális feszültség jöhet

A 2023-as évről tett újabb aggasztó látomásokat a hölgy.

A bolgár vak misztikus jövendölései és látomásai nagy népszerűségnek örvendenek. Korábban már több jóslata is beigazolódott, mint például a szeptember 11-ei terrortámadásról szóló is. Most a 2023-évről semmi jót nem tudott mondani, csupán fájdalmat és szerencsétlenségeket.

A bolgár vak jósnőnek új látomásai voltak /Fotó: Bors

A Daily Star beszámolója szerint az idei évben egy szörnyű nukleáris háborút látott Baba Vanga, továbbá látomásában egy katasztrófát is, ami egy atomerőmű körül fog történni, amely hatására mérgező anyagok kerülnek a levegőbe. Emellett követői fordítása szerint egy nagyhatalom biológiai fegyvert fog bevetni, amely rövid időn belül többszázezer ember halálát fogja okozni. 

Baba Vanga leghíresebb jövendölése az volt, amikor 1989-ben azt mondta, Amerikáról: „Horror, horror. Az amerikai testvérek elesnek, miután megtámadják őket az acélmadarak. A farkasok üvölteni fognak egy bokorban és ártatlan vér fog ömleni”

- utalva ezzel a szeptember 11-ei terrortámadásra, amely során civilek haltak meg, miután repülőgépek zuhant neki az ikertornyoknak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Kubatov bejelentette: Sztankovics visszatért!

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa