Létrehozva: 2023.02.01.
Módosítva: 2023.02.01.

Lázadnak az RTL sztárjai: sorra rúgják ki a csatorna műsorvezetőit

A minap az RTL egy közleményben jelentette be: búcsúznak Járai Mátétól, aki a reggeli műsor egyik vezető arca volt.

A minap bombaként robbant a hír, miszerint újabb RTL-es arc tűnik el a képernyőről, aki ezúttal nem más, mint Járai Máté. A csatorna közel két évig előszeretettel használta a színészt különböző műsoraiban, a nézők pedig kifejezetten szerették a bohókás stílusát, ám mostantól csak vendégként láthatják már az egykori műsorvezetőt. Az RTL ugyanis igényt tart arra, hogy ha úgy hozza az élet, Máté interjúalanyként térjen vissza a volt munkahelyére, legalábbis ezt fogalmazták meg sablon közleményükben:

"A Reggeli című műsor folyamatosan frissül és változik, januártól ehhez vadonatúj struktúra társult. A műsor hosszabb távú stratégiájának része, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjon teret és lehetőséget. Ennek jegyében búcsúzik a szerkesztőség a közkedvelt színésztől. Máté eredeti személyiségére és színes egyéniségére továbbra is számít az RTL és a Reggeli, de immár nem műsorvezetőként, hanem visszatérő, mindig szívesen látott vendégként"írta a csatorna, de természetesen az érintett személy is megszólalt az ügyben, csalódottságát pedig nem akarta és nem is tudta volna leplezni.

Járai Máté nagyon csalódott, amiért menesztették a munkahelyéről  Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld 

Fáj a búcsú

"Egy újabb hullámvölgy az életemben: nem hosszabbít velem szerződést a Reggeli, nem láthattok többet reggelente a műsorban. 

Fáj, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, szerettem nagyon azokat a hajnalokat, a beszélgetéseket... ennyi volt Járai Máté reggelis műsorvezetése: 120 adás, ugyanennyi hajnali 4-es ébredés, többszáz beszélgetés, könnyek és nevetés! 

Mindig mondom, az élet egy Ki-nevet-a-végén, most kiütöttek, de ha 6-ost dobok, újra játékban leszek, csak kérlek drukkoljatok, hogy ne maradjak ki túl sok körből!" – búcsúzott az Instagram-oldalán Járai, akinek nem kellett kutatnia a sorstársai után, ugyanis egyből felbukkantak.

Ugyanazzal a szöveggel engedtek el mindenkit

Üdv a klubban 

– írta szinte az elsők között Járai posztja alatt Lakatos Márk, akitől öt év után vált meg a csatorna még tavaly. Tőle is ugyanazzal az előre megírt, érzelemmentes közleménnyel búcsúzott a munkaadója, mint a minap Járai Mátétól. 

Erre nem igazán tudok mit mondani. Előbb a Manyi, most te. Biztos véletlen. Ne sajnáld, jóval többre vagy hivatott

– írta Osváth Zsolt, aki szintén egykoron a csatorna arca volt, azonban ő szembement a munkáltatójával, ugyanis elmondása szerint számára vállalhatatlan, és a büntető törvénykönyvbe ütköző dolgokat tett az egyik showműsoruk szereplője. Akkora botrány kerekedett ebből, hogy Mérő Vera civil jogvédő és Ragány Zoltán büntetőjogász is megszólalt az ügyben, méghozzá Zsolt videójában.

Ezek után csak egy kérdés maradt: miért kezdett el hirtelen tisztogatni a csatorna, és miért küldi el azokat a műsorvezetőket, akik húzóneveknek számítottak a reggeli műsorukban? Szerintük arculatváltás történik, mások szerint valami más áll a háttérben...

"Én nem szoktam kommentelgetni, de ez nekem is fáj. Az egyetlen ember, akiért néztem a műsort te voltál, színvonalat vittél, értelmet, vidámságot... Néhány másik műsorvezető kifejezetten buta. Nem értem az RTL-t se, nem látják, te milyen érték voltál ott? Eszméletlen, hogy ennek a világnak csak egyre sz*rabb értékrendje lesz..." – írta valaki.

"Számomra totál érthetetlen. Már Márk eltávolítását sem értettem, most még már végképp nem tudom felfogni, hogy miért jó az RTL-nek, ha pont azokat a műsorvezetőket rúgja ki, akik okosak, érdeklődőek. Közben meg a faék egyszerűségű, értelmes kérdést feltenni képtelen Szabó Zsófi meg maradhat. Oké, jól mutat a képernyőn, de ennyi. Szekunder szégyenérzetem van, ha megszólal" – fogalmazta meg véleményét nyersebben egy másik kommentelő.

Lakatos Márk is csalódott az RTL-ben  Fotó: Szabolcs László

A RTL a saját nézőinél is kiverte a biztosítékot

Óriási népharag zúdult a csatornára, mikor tavaly ősszel a közösségi oldalukon megalázták a saját szereplőiket. A tehetségkutatójuk válogatóján rendre feltűntek már olyan karakterek, akiknek semmi esélyük arra, hogy az élő show-ba jussanak, de remek beszédtémát szolgáltatnak. Ahogy korábban lapunk beszámolt róla, őket feltehetően külön casting csapat keresi, és elhitetik velük, hogy tehetségesek, majd a mentorok elé küldik őket, hogy azok üzembiztosan megalázzák mindegyiküket. Na, ezekbe a szereplőkbe rúgott bele a csatorna, ráadásul pároslábbal. A Facebookra kikerült egy fotó róluk, és gyűjtőnévként "Az esélytelenekként" hivatkoznak rájuk.

Mindezek után több száz kommentben próbálták elmagyarázni a saját nézőik, mekkora öngólt rúgtak maguknak ezzel a poszttal, arról nem is beszélve, hogy már nyilvánosan felvállalják azt is, minek tartják azokat az embereket, akikből nézettséget csinálnak.

SHOWBIZ

Kétmilliós bírságot kapott az RTL

Egy kolumbiai kisfiút aláztak meg a műsorvezetők.

SHOWBIZ

Kétmilliós bírságot kapott az RTL

Egy kolumbiai kisfiút aláztak meg a műsorvezetők.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde