Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.23.

Lehetetlen teszt: 10-ből 9 ember nem tudja mindhárom választ

Mindössze három kérdésből kiderülhet, a legokosabbak közé tartozol-e.

Csupán három kérdésre kell válaszolnod, azonban a legtöbbeken már ennyi is kifog. Igen, trükkös feladványok következnek, könnyen lehet, hogy ott van bennük csavar, ahol épp nem várnád!

1. Halak

Két apa és két fia közösen mennek horgászni. Mindannyian fognak egy-egy halat, mégis csak három hallal érnek haza, pedig egyiket sem dobták vissza, és persze nem is vesztették el út közben. Hogy lehetséges ez?

2. Veszteség

Egy volt rendőr alkoholista lett, és szerencsétlenségek sorát élte át: elhagyta a felesége, kitették a lakásából, elvesztette a pénztárcáját, ráadásul sétáltatás közben a kutyája is megszökött tőle. Ha ez nem lett volna elég, felmondták a tévéelőfizetését is. Mit vesztett el először?

3. Vizes kérdés

Hol találsz óceánokat úgy, hogy mégsem leszel vizes?

A megoldásokét görgess lejjebb!

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A megoldások:

1. Összesen hárman mentek horgászni: egy nagyapa-apa-fiú trió. Ketten közülük apák, ketten pedig egy másik jelenlévő fiai.

2. Az állását, hiszen úgy kezdődött a mondat: "Egy exrendőr"...

3. Egy térképen. Kivéve persze, ha a zuhany alatt nézegeted a térképet... :)

TESZT

Lehetetlen műveltségi kvíz: 10-ből 9 ember elbukik rajta

Neked mennyire sikerült helyesen válaszolni?

TESZT

Lehetetlen műveltségi kvíz: 10-ből 9 ember elbukik rajta

Neked mennyire sikerült helyesen válaszolni?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESZT

Melyik házba nyitnál be? Elárulja lelked rejtett titkait

TESZT

Okosabb vagy, mint egy általános iskolás? Ebből a tesztből kiderül!

TESZT

Ez a teszt olyat árul el rólad, amit nem is sejtettél!

TESZT

Igazi vezetőnek tartod magad? Most fény derül az erősségedre

TESZT

Szerinted a párod is hősszerelmes típus? Teszteld le nyomban!

TESZT

Nem találod a tartós szerelmet? Ebből a tesztből kiderül, mi gátol

TESZT

Kőkemény retro kvíz: emlékszel még a régi lagzikra?

TESZT

10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség: ezen a képrejtvényen a legtöbben elbuknak