Létrehozva: 2023.03.31.
Módosítva: 2023.03.31.

Tóth Andi nem kertelt, elmondta, mit gondol a szakításáról

Tiszta vizet öntött a pohárba.

Egy hete kering a pletyka, hogy véget ért Tóth Andi és Marics Peti sokáig idillikusnak tűnő párkapcsolata. Már a Sztárban Sztár múlt vasárnapi élő adásában is voltak erre utaló jelek, a korábbi szerelmesek szinte egymásra sem néztek, nyoma sem volt a köztük lévő összhangnak.

Fotó: Bors

Péntek reggel az is kiderült, hogy az énekesnőtől már el is költözött Marics Peti. Erről az egyik barátja beszélt először, azt is elárulva, hogy a féltékenység ölte meg a kapcsolatot. Most viszont Andi is megerősítette a hírt egy igazán őszinte videóban.

Szeretném megköszönni ennek a drága Marics Peti-közeli barátnak, aki nyilatkozott erről undormány módon. Nyilván, ha az én barátaimat kérdezik, akkor egész másról szólna ez a cikk, de ezzel nincs is baj. Annyit szeretnék elmondani, hogy aki szakított, az én voltam, de persze, dobáljátok rám a szart, miért is ne

- fogalmazott Andi a felvételen.

Fotó: Bors

A hír hallatán a Bors is megkereste Andit, aki nem tűnt nagyon szomorúnak, dühösnek vagy hisztérikusnak. 

Egy szakításkor általában mindig a másik fél szólal meg, ezt szerettem volna megelőzni, ezért tettem ki azt a videót. Egy cikk erejéig Peti egyik barátja már nyilatkozott. Mindenkinek olyan barátai vannak, amilyenek. Egy biztos, az én barátaim sose árulnának el, sose nyilatkoznának a magánéletemről a sajtóban

- hangoztatta az énekesnő, aki egyúttal megerősítette, hogy nem kíván ezzel többet foglalkozni, már csak azért sem, mert készülnie kell a következő hétvégi élő show-ra, ahol nagyon komolyan veszi a zsűrizést. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd